Ötvenéves kor felett nem jellemző a karrierváltás Magyarországon
Saját szakmán belül is főként a személyes kapcsolatrendszerrel helyezkednek el a legtöbben.
Saját szakmán belül is főként a személyes kapcsolatrendszerrel helyezkednek el a legtöbben.

A munkaerőhiány és az inflációs környezet táplálja a béremeléseket az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Versenyképesebb körülményeket követel a szakszervezet.

A külföldre vándorlók miatt jól keresnek otthon a munkavállalók.

A pandémia következménye a világ összes nagyobb repterén közlekedési káoszt idézett elő.

A szakértők attól tartanak, hogy a probléma súlyosbodni fog a válság erősödésével.

A járvány előtti évekhez képest is jelentős, több mint tízszázalékos béremelést hajtottak végre átlagosan a munkáltatók 2022-ben.

A német munkaerőpiacról milliók hiányoznak, mindeközben egyre többen térnének haza Nyugatról.

Munkatapasztalat és önéletrajz nélkül is felvesznek bárkit a legnagyobb szállodaláncokhoz.

A járattörlésekről főként a légitársaságoknál, illetve a forgalmi irányításban, a poggyászkezelésben, a biztonsági szolgálatoknál súlyosbodó munkaerőhiány tehet.





A betegség védőoltással megelőzhető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.