Idén sem kell szja-t fizetni a négy- vagy még több gyermekes anyáknak
Az adómentesség a vér szerinti, az örökbe fogadott, illetve a már felnőtt gyermekek után is jár – közölte Novák Katalin családokért felelős miniszter.
Az adómentesség a vér szerinti, az örökbe fogadott, illetve a már felnőtt gyermekek után is jár – közölte Novák Katalin családokért felelős miniszter.

Egyre több négy- vagy többgyermekes anya él a családvédelmi akcióterv idén életbe lépett újításával.

Az államkassza helyett a családok tárcájába kerülő együttes összeg nagysága jövőre – a négy vagy több gyermeket nevelő anyák szja-mentességével kiegészülve – ismét emelkedik.

Összehasonlították 45 európai ország családpolitikáját, az eredményekből pedig kiderült, hogy a magyar családpolitikában sok olyan eszköz van, ami hungarikumnak számít, tehát máshol nem található meg.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gulyás Gergely a Tisza Párt népnyúzó, megszorító terveiről beszélt az Alapjogokért Központ évzáró rendezvényén.

A kisgyermekek énekelve várták a nagyszakállút.

Boldog Mikulást kívánt Orbán Viktor minden gyermeknek

Nem vált be a Tisza Párt elnökének gyűlöletpolitikája.

Rusztem Umerov árult el részleteket.

Elképesztő felvételek a drogháborúról.

Az ország eltiltotta a tinédzsereket közösségi média használatától.

Többször felmerült már, hogy aprócskának számító termőterületünkre tekintettel az egyes fajták, bortípusok legjobbjai számára érdemes lenne borvidékek felett átívelő eredetvédelmi és minőségi kategóriát létrehozni.

Olimpiai bajnokunk két döntőt is úszott pénteken.

Az itáliai média jobban félti válogatottját a pótselejtezőtől, mint a vb-csoporttól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.