Farkasok a lőtereken
Egyre több farkas él Németországban. Az állatok visszatelepülése elsősorban nem a hatékony természetvédelemnek köszönhető, hanem egy nem várt szövetségesnek: a hadseregnek.
Egyre több farkas él Németországban. Az állatok visszatelepülése elsősorban nem a hatékony természetvédelemnek köszönhető, hanem egy nem várt szövetségesnek: a hadseregnek.

Eddig közel 500 elutasított afgán migránst szállítottak vissza Németországból Afganisztánba, kedden délelőtt pedig újabb repülőgép landolt a kabuli repülőtéren, fedélzetén 38 menedékkérővel.

Holger Münch kiemelte, hogy az Iszlám Állam úgynevezett kalifátusa lényegében megszűnt, de ez nem jelenti a terroristák feletti győzelmet.

A bevándorlókat szó szerint nincs hol elhelyezni Németországban, ahol most is 1,2 millió ember él átmeneti szállásokon, 16 millióan pedig a szegénységi küszöb alatt.

Nem segítség nekünk, ha fellép a kancellár Szászországban a választási kampányban – mondta Matthias Rössler, a tartományi gyűlés elnöke.

Hűvösen reagált Németország Donald Trump amerikai elnök azon felszólítására, hogy az Egyesült Államok európai szövetségesei „fogadják vissza” és állítsák bíróság elé az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Szíriában elfogott több mint nyolcszáz külföldi harc
Egyre több hackertámadás éri Németországban az úgynevezett kritikus infrastruktúrát, köztük a távközlési hálózatokat, az áramszolgáltatók rendszereit és a közigazgatást – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Az Európai Unió országainak ki kell alakítaniuk közösségük geopolitikai önazonosságát, hogy ne váljanak a nagyhatalmak játékszerévé – sürgette a német külügyminiszter pénteken az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
A NATO-ban a védelmi kiadások mellett a politikai döntésekben is a méltányosságon alapuló, tisztességes együttműködésre van szükség, és közös értékeknek is érvényesülniük kell a szövetségben – mondta a német védelmi miniszter pénteken az 55. müncheni nemz



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.