Nyomozás indult a Momentum ellen
Az Állami Számvevőszék azért tett feljelentést a hatóságnál, mert sem a Momentum, sem pedig a Párbeszéd nem tudott elszámolni a tavalyi választási kampányban elköltött pénzekkel.
Az Állami Számvevőszék azért tett feljelentést a hatóságnál, mert sem a Momentum, sem pedig a Párbeszéd nem tudott elszámolni a tavalyi választási kampányban elköltött pénzekkel.

Jurij Lucenko ukrán főügyész utasította a korrupcióellenes ügyekre specializálódott ügyészséget (SZAP), hogy vizsgálja ki azt a feljelentést, amelyben Julija Timosenkót, a Haza (Batykivscsina) párt vezetőjét törvénytelen vagyonosodással gyanúsítják – közö
A képviselőház feletti ellenőrzést az idén átvett demokraták az elnök pénzügyeire, családi érdekeltségei-re és az oroszokkal való esetleges együttműködésére kíváncsiak.

Váratlan fordulatot vett kedden a 400 éves svéd koronaékszereket ellopó férfi stockholmi tárgyalása, a per keddi folytatása előtt a rendőrség bejelentette, hogy megtalálhatták a felbecsülhetetlen értékek egy részét.
A magyar hatóságok évek óta el tudnák érni F.P-t, ha akarnák.
Háromra emelkedett a rendőrségi vesztegetési botrányban bűnszervezetben történt elkövetéssel meggyanúsított egykori főtisztek száma.
A felbujtó és a bérgyilkosok közötti közvetítőnek tartják a nyomozók Portik Tamást a Fenyő-gyilkosság ügyében, akit még nem gyanúsítottak meg a bűncselekménnyel.
Szolgálatban elkövetett kötelességszegés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség a West-Balkán-ügyben.
A nyomozók már azt is vizsgálják, hogy táncoslányok nyújtottak-e szexuális szolgálatatást V. László mulatóiban, és kellett-e pénzt leadniuk.
Más-más büntetés-végrehajtási intézményben helyezték el V. Lászlót és az előzetes letartóztatásban lévő három volt főtisztet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.

Kórházba kellett vinni a sérültet.

A méltatlanok pedig elbuknak – mutatott rá Menczer Tamás.

A technológia fejlődése számos olyan kifejezést hozott, ami ma már inkább nosztalgia.

Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Gyanúra adhat okot az is, ha a telefonáló sürgető vagy fenyegető hangnemet használ.

We are living in a historical period, said the parliamentary group leader of the Christian Democrats.

Érdemes áttekinteni, mi is kerülne veszélybe a Magyar Péterék megszorító csomagjával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.