Gyermeki szívvel farsangoltak a zalai nyugdíjasok
Az állami nyugdíjrendszerbe vetett bizalom egyre csökken.
A frissen megjelent kormányrendelet szerint megváltoznak a tizenharmadik havi nyugdíj szabályai is.
– Ezért kell részt venni a nemzeti konzultációban, és kérem, hogy mondják el mindenkinek, hogy mindenkire szükség van – hangsúlyozta a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Rád uszítom a nyugdíjaskommandómat, a nagymamák vegyenek maguknak új unokát – valójában ezt gondolja Magyar Péter, akit több helyen is felháborodott idős tüntetők fogadtak.
Miskolcon tüntettek is ellene, korábban ugyanis a szeretetről beszélt nyilvánosan, a szomorú nagymamákról, valójában viszont „nyugdíjaskommandót” uszított volna volt barátnőjére.
A Tisza elnöke túltesz a baloldalon is.
Undorító és felháborító – így összegezte az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület képviselője.
Raskó György bejegyzése a nyugdíjasokról beleillik a sormintába, így Magyar Péterék is tovább ápolják a baloldali hagyományt.
Akkor a baloldal bukott kormányfőjelöltje, ezúttal Magyar Péter szakértője nyilatkozott cinikusan a választási esélyeikről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.