Ma érkeznek a megemelt nyugdíjak
Januárban újabb korrekció várható, erről decemberben döntenek.
Januárban újabb korrekció várható, erről decemberben döntenek.
Tömeges munkanélküliségről egyelőre nem érkezett hozzájuk jelzés, de Nyitrai Zsolt arra számít, hogy a kormány meg fogja tudni védeni a munkahelyeket.
Húsz százalékkal emelkedett a nyugdíjak vásárlóértéke az elmúlt 12 év alatt.
Amit a baloldal elvett, a jobboldali kabinet visszaadta.
Az idősek világnapja alkalmából üzent a magyar nyugdíjasoknak a miniszterelnök. Nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium is érkezhet még idén.
Gyurcsányék kormányzása a nyugdíjasok cserben hagyásáról szólt – emelték ki a közleményben.
A vártnál kedvezőbb GDP-adatok miatt a nyugellátásban részesülők novemberben egyösszegű, körülbelül ötvenezer forintos nyugdíjprémiumot kaphatnak.
Nyolchavi nyugdíj után járó emelést és a 13. havi nyugdíj különbözetét is megkapják a jogosultak.
A házelnök szerint a kormány kötelessége mindent megtenni azért, hogy az idősebb generáció mindennapjai gondtalanabbá váljanak.
Tállai András: A nyugdíjasok nyolchavi növelést kapnak kézhez egy összegben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vadim Novinszki, volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjú, melyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.
Biztos alapokon áll a magyar gazdaság.
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.
349 példányt készítenek a 85%-os méretű Bentley Blower Jr. villanymotoros mopedautóból.
Orbán forradalmat hirdetett az új zsarnokságok ellen, és mert forradalom, nem is tűrik.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.