A McLaren újabb lépést tett, hogy 1998 után újra világbajnok legyen
A végén jött a csattanó a katari sprinten.
A végén jött a csattanó a katari sprinten.
A McLaren egyértelműen a leggyorsabb autónak tűnik Brazíliában.
Furcsa helyzet állt elő a McLarennél Bakuban, Norrisnak kellett segítenie Piastrit.
Oscar Piastri dicséretét zengi a nemzetközi sajtó.
Norris félresikerült időmérője ellenére ez a wokingi istálló nagy hétvégéje volt, Bakuból éllovasként távozik.
Már nemcsak a konstruktőri, hanem az egyéni világbajnoki cím megszerzésében is hisznek a McLarennél.
Charles Leclerc fantasztikus versenyzéssel őrizte meg az első helyét Oscar Piastrival és Lando Norrisszal szemben.
A hűsölésnek vége, a hétvégén újra felbőgnek a motorok, Hollandiában megkezdődik az idény második fele.
Lewis Hamilton egy hajszállal maradt le a győzelemről, de ugyanez elmondható Oscar Piastriról is.
Sergio Pérez megint a falban végezte, érik a mexikói kirúgása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sokáig semmilyen tünet nem jellemző a betegségre, ezért is nevezik „néma kórnak”.
Kicsúsznak Magyar Péter lába alól a Tisza-szigetek.
Valójában a Tisza egy médiajelenség, amibe mindenki azt lát bele, amit akar.
A baloldali csatorna szerkesztője a hétvégén esedékes csehországi választások előzetes esélylatolgatásában arra a következtetésre jutott, ami a magyar kormány politikáját támasztja alá.
Babis győzelme borítékolható, de valószínűleg koalíciós kormány alakulhat.
Jövő héten újabb bizalmatlansági indítványról szavaz az Európai Parlament.
Washington fokozódó támogatása egyre jobban felbátorítja Kijevet.
Brüsszel a jelenlegi tagállamokkal – így hazánkkal – szemben tisztességtelen és demokráciaellenes módon akarja elérni a célját.
Kettéválik a piac: a korszerű, rugalmas épületek felértékelődnek, míg az elavultak leértékelődnek.
Az arcukra fagyott a mosoly a viselkedésétől.
A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.