Hogy lehet Verstappen világbajnok? Egyszerű, magát kell megvernie

Míg korábban az volt az általános vélemény, hogy a McLaren valamelyik pilótájának kikövezett az útja a világbajnoki címig, addig a Forma–1-es Azeri Nagydíj után már vannak, akik háromszereplős befutóról álmodoznak. Ez merész felvetés, hiszen Max Verstappen hátránya továbbra is tetemes, és a királykategória történetében még sosem fordult elő, hogy valaki ekkora szakadékot átugrott volna. Az más kérdés, hogy éppen a holland a rekorder e tekintetben.

2025. 09. 25. 5:48
Max Verstappen zsinórban négy világbajnoki címnél jár Fotó: GETTY IMAGES NORTH AMERICA/MARK THOMPSON
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A McLaren csapatfőnöke szerint ennél többről van szó. – Max Verstappenről és a Red Bullról beszélünk. Már Monzában is látszott, hogy fejlődtek, úgy tűnt, javítottak az autójukon. Szerintünk az nem csak azon múlott, hogy az autójuk jól alkalmazkodik olyan pályákhoz, ahol alacsony leszorítóerőre van szükség. Gyorsak voltak a kanyarokban – a közepes és lassú sebességű kanyarokban is –, valamint az egyenesekben is. Az pedig nem kérdés, hogy Max, ha versenyképes autóban ül, képes erős hétvégéket teljesíteni – mutatott rá Stella, hozzátéve, azzal előre tisztában voltak, hogy az azeri lehet az egyik – Las Vegasban a másik – legnehezebb hétvégéjük a pálya jellegzetességei miatt.

 

Erőre kapott a Red Bull, de kérdés, hogy ez mire lesz elég
Erőre kapott a Red Bull, de kérdés, hogy ez mire lesz elég Fotó: NurPhoto/JAKUB PORZYCKI

Piastri ritkán hibázik

Tehát Szingapúr után tisztább lesz a kép, de már Verstappen sem tartja kizártnak, hogy ledolgozza a hátrányát. Csak majdnem teljesen kizártnak.

– Már csak hét verseny van hátra, és még mindig hatvankilenc pont a hátrányom, ami sok. Nálunk mindennek tökéletesen kellene alakulnia, és közben egy kicsit szerencsésnek is kellene lennem, ha róluk van szó. Szóval ez még mindig nagyon nehéz – szögezte le a címvédő.

A kis szerencse helyett valójában jókora adagra lenne szüksége, mert idén mindössze egyszer fordult elő, hogy Piastri nem szerzett pontot, a dobogóról pedig a kiesését is beleértve csak háromszor szorult le.

Verstappennek már az sem lenne elég, ha ő az összes versenyt, beleértve a három sprintet megnyerné, miközben Piastri folyamatosan a második helyen futna be, egy-két hiba is kellene az ausztrál részéről a Red Bull pilótájának vb-címéhez. És persze még a második helyezett Lando Norrist nem említettük, aki 44 ponttal Verstappen előtt jár.

Az állás hét futammal az idény vége előtt
1. Oscar Piastri (McLaren)324 pont
2. Lando Norris (McLaren)299
3. Max Verstappen (Red Bull)255

Most is Verstappen a rekorder

A Forma–1 történetében még nem fordult elő, hogy egy pilóta ekkora hátrányt ledolgozva világbajnoki címet szerzett volna. Egészen pontosan 104 pont ez a szám, az Olasz Nagydíj előtt ekkora volt a különbség Verstappen és Piastri között.

A négyszeres vb-győztes egyébként saját magával versenyez, jelenleg ő a rekorder e tekintetben. 

2022-ben 46 ponttal kullogott Charles Leclerc mögött, végül mégis osztálykülönbséggel nyert. Akkor persze más idők jártak, bár a Red Bull dominált három éve, Verstappen az első három futamból kettőn kiesett az autója meghibásodása miatt, miközben a monacói pilóta mindkét versenyt megnyerte. A következő három nagydíjon viszont már Verstappent intették le elsőként, és a harmadik után helyet is cserélt Leclerc-rel, aztán már mindenki bottal üthette a nyomát, a maradék tizennyolcból tizennégy futamon a holland diadalmaskodott.

Az ezüstérmes a Red Bull egy másik négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel, akivel szemben az akkor még ferraris Fernando Alonso 44 pontos előnyt autózott össze 2012-ben. Ez volt a legnagyobb szakadék köztük, de a német klasszis zsinórban négy nagydíjat is megnyert, és négy futammal azelőtt, hogy lehúzták volna a függönyt, visszavette a vezetést, a végelszámolásnál pedig aztán három pontot vert a harmadik vb-címe után hiába vágyakozó Alonsóra.

Sebastian Vettel kétszer is nagy hátrányt ledolgozva lett világbajnok
Sebastian Vettel kétszer is nagy hátrányt ledolgozva lett világbajnok Fotó: AFP/NELSON ALMEIDA

A bronz is Vettelé. A 2010-es évad második felében Vettel, Alonso (akkor Ferrari), Mark Webber (Red Bull) és Lewis Hamilton (akkor McLaren) nagy csatát vívott egymással. Augusztus végén még Hamiltonnak állt a zászló, aki akkor még 31 ponttal előzte meg Vettelt, de az idényzáróra már úgy érkeztek, hogy Alonso állt az élen 246 ponttal, megelőzve Webbert (238) és Vettelt (231), Hamilton pedig a negyedik helyre szorult (222). Az Abu-dzabi Nagydíj aztán Vettel sikerét hozta, miközben Hamilton a második, Alonso a hetedik, Webber a nyolcadik helyen ért célba, így Vettel négy pontot vert Alonsóra, megnyerve az első világbajnoki címét.

Tehát az eddigi nagy hajrázók mindannyian messze jobb pozícióban voltak Verstappennél, aki 104 pontos lemaradásból indult két futammal ezelőtt, és még mindig –69-nél jár. Lehetetlen küldetés előtt áll, de már többször is bizonyította, hogy őt sosem szabad leírni.

Persze Verstappen csodájához a McLarennek is lesz egy-két szava...

 

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.