„Élvezze csak” – Leclerc a helyére rakta Hamiltont, aki már a szabályokat sem tartja be

A Ferrari nem sok pozitívumot találhat a Forma–1-es Azeri Nagydíjban. Lewis Hamilton a nyolcadik, Charles Leclerc a kilencedik helyen ért célba, a Mercedes pedig megelőzte a Ferrarit a csapatok pontversenyében. Házon belül is akadnak gondok: Hamilton ellenszegült a csapatutasításnak, Leclerc epésen reagált.

2025. 09. 22. 7:18
Charles Leclerc, Lewis Hamilton: ez lett volna a befutási sorrend is, de Hamilton ellenszegült a Ferrari csapatutasításának Fotó: AFP/Alexander Nemenov
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Vannak szabályok, amelyeket be kell tartanunk, és ma talán ezeket nem tartottuk be. Remélhetőleg fogunk még jobb pozíciókért is harcolni, és bízom benne, hogy akkor másként működünk együtt.

Ferrari: Hamilton kifogása és ígérete

Hamilton a célegyenesben ugyan lassított, de így is majdnem fél másodperccel Leclerc előtt ért célba. A brit pilóta és a Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur is arra utalt, hogy Hamilton elszámította magát. A hétszeres világbajnok további kifogást is talált.

– Nagyon későn kaptam meg az üzenetet, és az előttem haladó autó megelőzésére fókuszáltam. Aztán amikor fékeztem, már késő volt, elnézést fogok kérni Charles-tól – ígérte Hamilton, bár hozzátette, hogy kettejük közül ő volt a gyorsabb.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.