Önkívületi állapotba került a Fradi kapusa, majd ráugrott saját edzőjére
Gróf Dávid, Ötvös Bence és Tóth Alex is ugyanazt a pillanatot emelte ki a Rangers elleni győzelemből.
Gróf Dávid, Ötvös Bence és Tóth Alex is ugyanazt a pillanatot emelte ki a Rangers elleni győzelemből.

A szövetségi kapitány keretet szűkített az örmények elleni, mai vb-selejtezőre.

A vasárnapi rangadón mind a hét magyar játékos pályára lépett, akikre Marco Rossi számít az októberi vb-selejtezőkön.

Örülnek a jó kezdésnek az FTC játékosai, de nem mindenki elégedett teljesen.

A Ferencváros védekező középpályása 27 évesen jutott el a magyar válogatottba, miután jó ideig az NB II-ben szerepelt.

Az Angliában született játékos szerint hasonló volt a találkozó egy Championship-meccshez.

Az FTC vezetőedzője hallani sem akar az Európa-ligáról.

Ötvös Bence elutazik a Qarabag elleni visszavágóra, sőt akár a válogatottban is meglepetésember lehet.

Még bizonytalan, hogy a középpályás játszhat-e a visszavágón, de legalább bizakodó.

A Fradi új védekező középpályása a Bujtor-filmek főhőséről lett elnevezve.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.