
- Magyar Nemzet
- rendőrség
rendőrség

Forgalommal szemben hajtott egy román nő az M0-son, rendőrök állították meg
A közleményben azt írták, hajnali két óra körül érkezett több bejelentés, hogy az M0-s autóúton, a Megyeri-híd irányába egy jármű a forgalommal szemben halad.
Egy 22 éves férfit keresnek a kőbányai emberölés miatt
Drasztikus intézkedések is felmerültek a sertéspestis elleni védekezés kapcsán
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közlése szerint a vaddisznóállomány gyérítésének célja a házisertések megóvása, az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozása.
Négyszáznál több határsértő ellen intézkedtek a hétvégén
Pénteken 94, szombaton 195, vasárnap 115 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel a rendőrök és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.
Őrizetbe vettek 20 feltételezett terroristát Törökországban
Az Iszlám Állam dzsihadistái 2015-ben és 2016-ban sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadásokat és robbantásokat hajtottak végre Törökországban.
Több mint ötmillió forintnyi talált pénzt adtak vissza Németországban
Elfogták a Kamaraerdőn autókat rongáló férfit
Embercsempészeket vettek őrizetbe Sopronban és Mezőfalván
Egy kínai nő behatolt Donald Trump floridai birtokára, ezért őrizetbe vették
Fontos híreink
Vérző fejű ember sétált a rendőrökkel szemben, amit kiderítettek, minden képzeletet felülmúl

Hungary FM: Those Who Said Yes to Brussels Have Paid the Price

Meg akarta téveszteni a nyugdíjasokat a DK-s Arató Gergely, durván helyretették a Facebookon

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Lázár János: A Tisza nem a vidék, hanem a sikeres budai elit pártja
A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Újabb pofon a Tiszának, továbbra is vezet a Fidesz
Stabil a kormánypártok előnye.

Szabadon mehet korcsolyázni a Balatonra, na persze nem mindenhol, és nem is akármikor
Mutatjuk, hol lehet rámenni a Balaton jegére.

Bajnai Gordon több ukránpárti globalista szervezetben vállal vezető szerepet
A volt baloldali miniszterelnök hálózata személyi és szervezeti szinten is megjelent a Tisza Párt körül.
Külföldi híreink

A német kormány nem tudja hová került 45 millió euró
Hivatalosan ezt állítja a szétosztásért felelős minisztérium.

Ukrajna a tél fogságában, kilátástalan helyzetben a lakosság
Fűtés nélkül a fagyos télben.

Szijjártó Péter egyértelművé tette, meddig terjed az EU-s nagykövetek mozgástere + videó
Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Óvatosságra kéri az autósokat az operatív törzs
Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Most jól megnézheti magát a borsodi férfi, aki a liftben próbálta rávenni a 72 éves nőt, hogy feküdjön le vele
Nem ez volt az első ügye.

Orbán Viktor elárulta, miért érdemes követni a DPK miskolci rendezvényét
A kulcs a szeretet és az összetartozás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
