Németország és Franciaország belefullad az iszlamista befolyásba
„Az iszlám győzni fog, a keresztények pedig megsemmisülnek.”
„Az iszlám győzni fog, a keresztények pedig megsemmisülnek.”
A fiatal muszlimok szerint a saría vallási előírásai fontosabbak, mint a befogadó országuk törvényei.
A kairói deklarációt az Iszlám Konferencia Szervezetének 45 tagállama írta alá.
A Párizs elővárosában játszódó, migránsok és rendőrök közti konfliktusról szóló film Macron által is ünnepelt Malin született rendezőjéről kiderült, hogy köztörvényes bűnöző – írja az Origo.hu.
Köztudott, hogy a hazánk elleni támadásoknál az álcivil szervezetek épp úgy, mint Brüsszel gyakorta hivatkoznak nemzetközi agytrösztök felméréseire – olvasható a Tűzfalcsoport legújabb bejegyzésében.
A sorsunkról, a jövőnkről fogunk dönteni holnap. Egész Európa jövőjéről dönthetünk, ha vasárnap elmegyünk szavazni. A jövő Európája pedig arról szól, hogy Magyarország magyar ország maradhat-e.
Az alig 420 ezer lelkes Brunei lakosságának többsége muszlim, és egyre jobban teret nyernek a konzervatív társadalmi szemléletű irányzatok.
A Brunei szultánság védelmébe vette a nemzetközi bírálatok ellenére április 3-án életbe lépett, az iszlám jogon alapuló büntető törvénykönyvét, amely egyebek között megkövezést helyez kilátásba a melegek és a házasságtörők számára.
A nemzetközi felháborodás ellenére is életbe léptették Bruneiben a héten az új, az iszlám jogon (saría) alapuló büntető törvénykönyvet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.