Reagált a Spirit Színház az erőszakkal vádolt igazgatójuk ügyére
Szerintük megalapozatlan rágalmaknak adott hitelt a FESZ.
Szerintük megalapozatlan rágalmaknak adott hitelt a FESZ.
A Független Előadó-művészeti Szövetség elnöksége közleményben tudatta, hogy kizárta tagjai közül a Spirit Színházat.
Thomas Mann Mario és a varázsló című drámáját úgy vitte színre Gulyás Dénes a Spirit Színházban, hogy Cipollával eleinte azonosulni tud a néző.
A 120 éve született Márai Sándor munkásságára hat előadással hívják fel a figyelmet a Gyulán.
Steinbeck regénye Káin és Ábel történetének modern változata.
A teljes előadó-művészeti ágazat veszít a járvány okozta rendezvény és közösségi élmény-stopon, a színházak és a koncerttermek az elsők között zártak be a veszélyhelyzet nyilvánosságra hozása napján.
Egy családban sok titok lehet. Egy férfinak, főleg ha művészről, esetünkben Kossuth-díjas íróról van szó, titka lehet a válság.
Bányai Gábor rendező olyan megosztó témához nyúlt, amelyről mindenkinek pillanatok alatt kialakul a véleménye egymásnak akár homlokegyenest ellentétes érvekkel.
De Sade márki korát éljük ma is. Ebből az alaptételből indul ki a Spirit Színház Madame de Sade – Sade a nők szemszögéből című színdarabja.
Egy jó történet, egy jó előadás, ha van egy zene legbelül, akkor a közönség megéli a csodát Az óceánjáró zongorista legendáját megtekintve a Spirit Színházban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.