1 millió Vitara készült Esztergomban
Március 7-én elkészült az egymilliomodik Suzuki Vitara, egy márványkék, GLX felszereltségű napfénytetős modell.
Március 7-én elkészült az egymilliomodik Suzuki Vitara, egy márványkék, GLX felszereltségű napfénytetős modell.
A magyarok és a Suzuki kapcsolata már több mint üzlet: barátság.
A miniszterelnök fogadta a Suzuki gyár elnök-vezérigazgatóját.
A rendező megint görög témával mesél örök érvényű emberi viszonyokról.
Az SZFE és a Nemzeti Színház közös gondozásában adják ki a szerző magyarra fordított művét.
A MITEM nemzetközi fesztiválon és a 10. színházi olimpián szerepelt a japán Suzuki Company of Toga előadása.
Áprilisban 9090 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami az idei második legalacsonyabb szám.
A FIAT által gyártott gázolajos motorok kibocsátása nem felel meg a szabályoknak.
A világ negyedik legnagyobb autógyártójánál is vizsgálatot indított a frankfurti ügyészség.
A fizikai munkakörökben átlagosan 12 százalékkal nőnek a fizetések januárig visszamenőleg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor és a Fidesz mindig nagyon jól tud alkalmazkodni az új kihívásokhoz és megtalálni a magyar érdekérvényesítés módját.
A Liverpool magyarjai közül csak Szoboszlai került be a kezdőcsapatba. Cikkünk folyamatosan frissül!
A mai világban kiemelten fontos cél a humánerőforrás-fölény.
The cooperation between the two ministries will cover the period from 2025 to 2030, Mr. Hanko announced at Baile Tusnad (Tusvanyos).
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.