Szergej Lavrov: A Nyugat újra átverné Oroszországot
Az orosz külügyminiszter szerint a történelmi tapasztalatok alapján zord jövő vár Kijevre.
Az orosz külügyminiszter szerint a történelmi tapasztalatok alapján zord jövő vár Kijevre.
Az orosz külügyminiszter szerint Ukrajna fegyverekkel való ellátása a nukleáris hatalmak összecsapásához vezethet.
Oroszország nyitott a békés rendezésre − nyilatkozta Szergej Lavrov külügyminiszter.
Szergej Lavrov szerint a francia elnök is az oroszok ellen dolgozó gépezet része.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a fejleményekről folyamatosan értesítették Orbán Viktor miniszterelnököt is.
Az orosz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az ENSZ-központú világrend mély válságba került.
Az orosz külügyminiszter szerint Moszkva hosszú távú megoldást sürget, ám ezt sem Kijev, sem a Nyugat nem támogatja.
Szergej Lavrov az ukrajnai háború ügyében is tárgyal, szakértők szerint erősödik Moszkva, Brazíliaváros és Peking kapcsolata.
Az orosz külügyminiszter a gabonaexport-megállapodás meghosszabbításáról egyeztetett török partnerével.
Az orosz külügyminiszter szerint a Nyugat háborúra kényszeríti Oroszországot, mert világuralmának akadályát látja benne.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több lehet a befektetési célú vásárlás, és az állami ösztönzők is segítenek.
Ha minden jól alakul, akkor újra felpöröghet a belső fogyasztás, az embereknek végre nem a legrosszabbakra kell készülniük, hanem mindenki ismét léphet előre egyet.
Míg apjukom Brüsszelben árulja a hazát, asszonya kormányhivatali osztályvezetőként lájkolgatja az urát?
Komoly tervekkel készül a MÁV-csoport vezérigazgatója a következő évre.
Rijádban másodszor is összecsap a profi ökölvívás két nehézsúlyú királya, a tét a négy szervezet vb-övén kívül 150 millió font.
ÉN CSAK LEÍRTAM… – Szükség van a nagy katedrálisokra és az ég felé mutató, magas templomtornyokra.
Kós Hubert olimpiai bajnok úszó az MBH Bank új márkanagyköveteként mutatja meg, hogyan segíthet a sport és a szurkolás a mindennapi törekvések elérésében.
Ukrajnában népirtás folyik, ez most már hivatalos, amióta még a tűzszüneti megállapodást is elutasította a szovjet péniszakrobata.
Amikor a három nigériai férfi átadta a nyomozóknak a náluk lévő iratokat, kiderült, hogy mindhárom okmány ugyanazokat a személyes adatokat tartalmazza.
A Liga főtitkára elleni támadás valójában politikai bosszú volt.
Nagy klasszikus, zseniális tárgyalótermi filmdráma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.