Az időtálló darabok nagymestere
Aleksandar Popovski rendező örömmel adja át a tudását a művészhallgatóknak.
Aleksandar Popovski rendező örömmel adja át a tudását a művészhallgatóknak.

Aki férfi létére színes női parókát húz, női rucikba bújik, melltömést készít magának, nőként illegeti magát, az nem elmebeteg, hanem művész.

Holnap délután öttől a Reménység Szigetén vetítik a Gyógyítók című színdarab előadásának televíziós felvételét.

– Lehet, hogy kevésbé vagyunk hangosak vagy szervezettek, mint az ellenoldal, de mi vagyunk többen: mi vagyunk a csendes többség – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila.

Vidnyánszky Attila halálpontosan írja le a Színház- és Filmművészeti Egyetemen évtizedekig uralkodó légkört.

Válaszlevelet küldött Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumának elnöke a kijelentéseit kritizáló hallgatóknak.

Nehéz szembesíteni az EP bizottságát a tényekkel, ha kirekesztő magatartást folytatnak.

Vizsgafilmek bemutatója a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Szakmai programokon vettek részt a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén felvett diákjai Debrecenben. A nyári akadémia céljáról is beszélt az Origónak adott interjúban Vidnyánszky Attila.

Mindez egyértelmű visszaigazolása a minőségirányítási- és intézményfejlesztési folyamatoknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

Beszélgetés a békéért viselt keresztény felelősségről, Európa lelki válságáról és a szeretet megújító erejéről.

Szigorítás jön a terror után.

Az EU-s cenzúrahálózatnak magyar szereplői is vannak.

Az erőmű igazgatója szerint nagy a baj.

Komoly fellendülés érzékelhető a hazai turizmusban.

Visszatekintés az év harmadik hónapjára.

Nem mindennapi befejezést hozott a női kézilabda Magyar Kupa kedd esti nyolcaddöntője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.