Sepsi Enikő lehet az SZFE új rektora
Sepsi Enikőt 16 igen szavazattal támogatta a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa.
Sepsi Enikőt 16 igen szavazattal támogatta a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa.

Az egyetem hosszú évekre visszatekintő tradíciók, oktatási programok mentén szervezi képzéseit és működését.

A karmester szerint a rendezés és a vezénylés is nagyon hasonlít a tanításra.

A leforrázott Nagy Ervin hazament, és internetes naplóján keresztül szidta le Rákay Philipet.

A Nemzeti Színház kezdeményezésére koszorúzással emlékeztek az egykori színházigazgatóra, rendezőre, születésének 120. évfordulója alkalmából.

Timár András: A doktori iskolánk leendő témavezetői és témahirdetései szilárdan mutatják azt a sokszínűséget, amelyből a képzésre jelentkezők választhatnak.

Méhes László nyilatkozott tanításról, színészetről, szakmáról és hivatásról.

Egészségügyi okokkal indokolta döntését az SZFE rektora.

Theodórosz Terzopulosz Dionüszosz visszatérése című kötetét a színházi olimpián mutatták be.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményben utasította vissza Szász János szavait.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A háborúellenes gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.

Nem látszik a rendszerváltó hangulat.

A kormányfő kifejtette, hogy pontosan mi is az a farkasalvás.

Az oxigénhiány a balatonaligai kikötőben alakult ki.

Tucker Carlson Rupert Lowe brit parlamenti képviselővel beszélgetett az orosz–ukrán háború valódi haszonélvezőiről.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ-közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

There is enormous pressure bearing down on our country.

Rövid időn belül két nagyon súlyos vereséget szenvedett az együttes, ezt már a drukkerek sem hagyták szó nélkül.

Hárman voltak versenyben, de a végén csak egy ünnepelhetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.