A leforrázott Nagy Ervin hazament, és internetes naplóján keresztül szidta le Philipet: „Olyan kis harcias vagy a Face­book biztonságos távolságában! Pedig pár nappal ezelőtt lett volna lehetőséged, hogy személyesen oszd meg velem a véleményedet, hiszen ott haladtál el mellettem a Haris közben. Akkor érdekes módon továbbvonultál, mint Gőgös Gúnár Gedeon. Úgy viselkedtél, mint az egyszeri csivava, aki a gazdi kezében veszettül csahol, ám mihelyt a flaszter valóságára kerül, ijedtében maga alá piszkít.”

Ami valahol érthető. Úgy járt, mint az egyszeri popsztár, aki leereszkedik a néphez autogramokat osztogatni, ám papír és toll helyett kiürült poharakat nyomnak a kezébe: pincérnek nézik.

Az ismert, de föl nem ismert nagy ember vesszőfutása ezzel nem ért véget. Tudniillik Rákay Philip nyílt levélben válaszolt az aktivista vergődésére. Eszerint: „Bármekkora formátumú személyiségnek, megkerülhetetlen művésznek is gondolod magad, nem, nem vettelek észre a Haris közben. Mea maxima culpa!” Tehát a helyzet rosszabb, mintha csupán nem ismerték volna föl – tudniillik észre sem vették őkelmét. Na ez aztán tényleg KO. Létezhet-e nagyobb sértés egy Mount Everest méretű egónak, mint hogy őt, a híres embert nem veszik észre, belevész a szürke tömegbe? Aligha.

E helyütt gyónnám meg, hogy 2010-ben a Szent István Kórház parkjában bizony én sem ismertem föl őt, midőn első gyermekemet ringatám, Nagy Ervin pedig a magáét, tőlem pár lépésre. Fogalmam sem volt, hogy ő egy úgynevezett magyar színész (a feleségem árulta el), tudniillik addigra leszoktam a kortárs magyar filmekről, annyira hitvány volt a zömük. A közéleti hírekből pedig akkor még nem áramlott Ervin.

Akkoriban például még nem kélt híre, hogy az amerikai nagykövethez jár miniszterelnök-jelölti kásztingra címeres antiszemiták társaságában. Akkoriban még nem nyilatkozott olyanokat, hogy „jogos” a karmelita kolostort védő rendőrök bántalmazása, meg hogy megértené, ha Budapest lángokban állna, mint Párizs. Akkoriban még nem dehumanizálta a vele egyet nem értőket, nem nevezte őket maguk alá piszkító csivaváknak. Akkor még minden jó volt, hiszen Ervin haverjaié volt az SZFE, övék volt a tér, a konzik pedig nyalhatták a sót. Azóta viszont kitört a diktatúra. Szegény Nagy Ervint is addig sanyargatták, míg megkapta a Kincsem főszerepét. (Bár a ló hitelesebb alakítást nyújtott.) Azóta egyvégtében dühöng. Mániás közléskényszere van. Kár, hogy a lónyihogásban több értelmet lelek, mint művész úr megszólalásaiban.

Borítókép: Nagy Ervin színész a NoÁr és a Tanítanék mozgalom által szervezett Levegőt! címmel megrendezett tüntetésen (Fotó: YouTube/Képernyőkép)