Igaz, volt már ilyen. Másról sem szólt a kilencvenes évek, mint hogy SZDSZ-es „értelmiségiek” elhatárolódtak ettől vagy attól, illetve másokat szólítottak föl ugyanerre.
S ha ez elmaradt, cikket írtak vagy írattak a New York Timesba. Csodálatos időszak volt. Kár, hogy azok az évek elmúltak, az SZDSZ pedig kimúlt. Ám a szelleme itt lebeg, s éppen másokba leheli bele az elhatárolódás édes művészetét.
Mit is mondott Vidnyánszky? Ezt: „Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. […] Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. […] A diákok áthangolása nem egyszerű dolog.”
E gondolatokkal az a legnagyobb baj, hogy igazak. S kevés dolog bosszantja jobban a balliberálisokat, mint az igazság.
Vidnyánszky halálpontosan írja le az SZFE-n évtizedekig uralkodó légkört. Azt, hogy egy szélsőséges, agresszív, belterjes balos klikk megszállva tartotta a hazai színházi és filmes élet kulcsintézményét. A végeredmény ismert: a Kapa–Pepe-színvonalig sikerült leküzdeniük a magyar filmgyártást. Ezt az elviselhetetlen dohszagot szellőztette ki végre az Orbán-kormány 2020-ban, s a huzat szerencsére kivitte a fő kirekesztők zömét. Ezért robbant ki akkoriban a „Freeszfe” fedőnevű hepciáskodás, mégpedig Szrgya Popovics Útmutató a forradalomhoz című felforgatókönyvének útmutatásai szerint, ám hamar unalomba fulladt.
A fölháborodott nyolcvanhatok most kikérik maguknak, hogy Vidnyánszky – úgymond – politikai alapon megbélyegzi a diákokat.
Hogy képzeli, hogy liberálisnak nevezi a liberálist? Azt is írták: „Nem vagyunk, és nem leszünk részesei semmiféle »áthangolásnak«, ami pedig a »másik gerincet« illeti, közöttünk mindenki a saját gerincéből dolgozik.” Tessék mondani: hogyan kell „gerincből dolgozni”? Tán úgy, ahogyan Gothár Péter mutatta?
