Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója az eseményt bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a verseny védnöke Kobajasi Kenicsiró. Az elődöntőket 2026. október 1. és 4. között a Pannon Filharmonikusok közreműködésével tartják majd a pécsi Kodály Központban, a középdöntőt október 5–6-án rendezik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával a budapesti Zeneakadémián, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közreműködésével zajló október 9-i döntőnek és a 10-i díjátadó gálának pedig a Müpa ad otthont.

A verseny célja, hogy a világ minden tájáról érkező fiatal karmester tehetségek három nemzetközi rangú magyar zenekar közreműködésével Magyarország legjobb akusztikájú hangversenytermeiben mutathassák meg magukat a szakma kiválóságaiból álló zsűri előtt – hangsúlyozta Pető Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) programkoordinációs igazgatója.
Kiemelte: a közmédia büszkén állt a kezdeményezés mögé. Az M5 kulturális csatornán és a Bartók rádióban, valamint a közösségi és egyéb internetes felületeken is beszámolnak majd a verseny fordulóiról, mindezt sok exkluzív, különleges háttéranyaggal, interjúval színesítve.
Emlékeztetett arra, hogy október 21-e Solti György születésének napja. Ez alkalomból az M5 kulturális csatornán róla szóló dokumentumfilmet vetítenek, 22-én pedig egy különleges hangverseny látható Solti vezényletével szintén az M5 kulturális csatornán.
A 2026. október 1. és 10. között zajló háromfordulós Solti Nemzetközi Karmesterverseny 18 és 35 év közötti fiatal karmestereknek kínál bemutatkozási lehetőséget.
A pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusokat, a budapesti Zeneakadémián a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekart vezénylő művészeket a televíziós és online közvetítéseknek köszönhetően világszerte követheti a közönség, míg a Müpa felületein exkluzív tartalmak mutatják be a karmesterek világát.
A verseny védnöke Kobajasi Kenicsiró, a Magyar Televízió első, 1974-es Nemzetközi Karmesterversenyének győztese, a magyar kultúra követe.
A Solti Nemzetközi Karmesterverseny zsűrijének elnöke Pinchas Steinberg izraeli születésű karmester. Tagja Roberto Abbado, a Bolognai Teatro Comunale Filharmonikusainak vezető karmestere; Bogányi Tibor Liszt-díjas karmester, a Lappeenrantai Városi Zenekar zeneigazgatója és vezető karmestere; Mei-Ann Chen tajvani származású amerikai dirigens, a Chicago Sinfonietta zeneigazgatója; Mikko Franck, a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarának korábbi zeneigazgatója; Héja Domonkos, a Magyar Televízió 1998-as Nemzetközi Karmesterversenyének nyertese, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek főzeneigazgatója; Roberto Paternostro, az Izraeli Kamarazenekar és az Eilati Zenei Fesztivál korábbi zeneigazgatója; Anu Tali észt karmester, a Nordic Symphony Orchestra alapító zeneigazgatója; valamint Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapítója, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, a Haydneum – Magyar Régizenei Központ művészeti vezetője.
A karmesterverseny szervezői 2025. december 1. és 2026. március 20. között várják a pályázati anyagokat. Az előválogató 2026. március 21. és június 14. között lesz, a nyilvános fordulókat 2026. október 1-től október 9-ig rendezik Pécsett és Budapesten. A Solti Nemzetközi Karmesterverseny gáláját október 10-én a Müpában rendezik.