„Ha előkerül a pálinka, előbb-utóbb előkerül a bicska is, és abból egyszer ballada születik...“

Augusztus 24-ig tekinthető meg a Néprajzi Múzeumban a Székelyek – Örökség-mintázatok című kiállítás, melyet épp a napokban jelöltek az Év kiállítása díjára. Így különösen az államalapítás ünnepéhez közeledve érdemes betérni a Városliget „fordított kapujába”, hogy eddig soha nem látott perspektívákból vizsgáljuk a Tündérkert legjelentősebb népcsoportját, akiket nem hiába illetnek sokszor a magyarabb a magyarnál is jelzővel.

Székelyföld térképe a Néprajzi Múzeum pár napig még látogatható tárlatán, előtte egy székely lánnyal.

A székelység fennmaradásának egyik sarokpontja volt az elmúlt ezer évben hogy a legnehezebb időszakokban is megőrizték magyarságtudatukat, nyelvüket, miközben a kutatók között még arról sem létezik konszenzus, hogy a honfoglaló magyarok egyik nemzetségeként érkeztek-e a Kárpátok hajlatába, vagy már korábban, a hunok itt élő leszármazottaiként fogadták a honfoglalókat? Az mindenesetre bizonyos, hogy csak az 1200-as években, királyi parancsra települtek a mai Székelyföld területére, ahol a következő évszázadokban autonómiájuk és hazájuk megtartásáért küzdöttek – és tulajdonképpen küzdenek a mai napig is, még ha most éppen nem is karddal és vérrel.

Készül a székelykapu, a festés előtt még néhány díszítőelem kifaragása is hátra van. Fotó: Kurucz Árpád

Székelyek a Városliget fordított kapujában

Ezt azonban már csak én teszem hozzá, mivel a tárlat nem a mai társadalmi, gazdasági folyamatokkal vagy a politikával foglalkozik, hanem kifejezetten a tárgykultúrával, s így nem is a nemzetféltő hangok terepe. Épp ez teszi alkalmassá arra, hogy bárki által befogadható legyen, a kurátorok meglátásom szerint tudatosan kerülték a sarkos, más helyi népcsoportok (románok, szászok, besenyők, oláhok) önbecslését esetleg sértő megállapításokat. A tárlat a nehezen megfogható és konfliktusokkal teli össztársadalmi hatások helyett sokszor az egyéni életutakat kiemelve (például az Amerikába emigráló székelyekkel, Ceaușescu gyerekeinek dajkájával, az enyészettől megmentett Zsigmond-malom fogadó, vagy a budapesti költözésre készülő, tragikus gázrobbanásban elhunyt menyecske történetével) mesél a székelyekről.

A 700 négyzetméteren elterülő kiállítás hét nagyobb téma (például hitvilág, gasztronómia, kézművesség, népviselet) mentén bontja ki a székely karaktert, sorsot, identitást, kerülve a romantikus közhelyeket vagy a klisés értelmezéseket – bár a székelységhez társított szívósság, a makacs virtus azért a témák vastag fatörzsekbe írt elnevezéseiben – Szüntelenül hitben élni, Élni minden áron – is tetten érhető. 

Ennek megfelelően nem egy egységes székely identitás mutatkozik meg a bőséges dokumentációval (fotóanyagok, hangfelvételek, filmek, diagramok, kéziratok, oklevelek stb.) megtámogatott, különböző használati tárgyakra, ruhákra és bútorokra fókuszáló tárlaton, hanem egyéni mozaikdarabokból rajzolódik ki a székelység ma is élő, és bizonyos tekintetben aktívan változó kultúrája.

Érdemes megfigyelni, hogy a hét főtéma egy-egy csúcstárgy köré szerveződik – mint amilyen a Fordson traktor, egy készítés alatt álló székelykapu vagy a borvizes szekér –, és ezek körül vannak kibontva a különböző történetek. Az ötletes térkonstrukciót dicséri továbbá a kiállítótérben kialakításra került híd is, aminek a szerepe kettős: egyfelől más szemszögből engedi láttatni a kiállított tárgyakat, másfelől a híd lábai bástyaszerűen emelkednek ki az alsó szintből, és vitrinként is funkcionálnak.

A kurátorok ezen felül rengeteg apró gesztust is elhelyeztek a kiállítótérben, mint a kanyarulatával befelé fellógatott, szerencsét hozó patkó, vagy a falba állt bicska, ahol egy ballada is szól – mivel ha előkerül a pálinka, előbb-utóbb előkerül a bicska is, és abból egyszer ballada születik majd.

A kiállítás Székelyföld különböző múzeumainak gyűjteményeiből válogat, és ezeket egészíti ki az térség egyházainak, egyesületeinek és magángyűjtőinek anyagaival. A műtárgyak eltérő időszakokból és gyűjtési gyakorlatokból származnak, így a bemutató egyszerre ad képet a hagyományos székely tárgyuniverzumból és a hozzájuk kapcsolódó szokások egyes aspektusaiból, miközben bizonyos részleteket meghagy a látogatók képzeletének. A magyarázó falfeliratok és táblácskák szövegei is gyakran jelzik, hogy egymással párhuzamosan több elmélet és értelmezés is létezik Székelyföld kapcsán. A tárlat viszont már csak pár napig, augusztus 25-ig tekinthető meg a Néprajzi Múzeumban, ahol 21-én Tasnádi Zsuzsanna muzeológus 18 órakor, 24-én pedig Kinda István főkurátor délelőtt 11 órakor várja tárlatvezetésre az utolsó érdeklődőket.