Liverpool Echo: Szoboszlai az egyetlen liverpooli, aki…
A Liverpool a Slot-éra talán legrosszabb teljesítményét produkálva érte el egyik legfontosabb győzelmét.
A Liverpool a Slot-éra talán legrosszabb teljesítményét produkálva érte el egyik legfontosabb győzelmét.
Szoboszlai csúcsformában, Dárdai hatmilliós eurós fogás, Gulácsi pedig visszatérhet a válogatottba.
Alisson kapuját nem lehetett bevenni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.
A Vörösöket irányító Arne Slot a legerősebb csapatát küldi pályára a BL-mérkőzésen.
A Liverpool kezdőcsapatában minden bizonnyal a magyar válogatott csapatkapitánya is ott lesz a PSG ellen.
A PSG és a Liverpool BL-nyolcaddöntőjét 21.00-s kezdettel rendezik.
Lehet, hogy fizikailag nem vagyunk olyan erősek, mint ők, de a játéktempónk nekünk is kimagasló – mondja a PSG trénere.
A csapat a közösségi oldalán hirdeti a franciák elleni nagy csatát a magyar középpályás főszereplésével.
A legnagyobb munkabírású játékosok közé került a Liverpool sztárja, mégis lehet hiányérzetünk.
A németek legendája éveken át Budapesten élt, két éve azonban visszaköltözött Németországba, Münchenbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Meg kell felelniük a brüsszeli elvárásoknak.
Az olaszok hátat fordítottak az izraeli himnusz alatt a debreceni stadionban, majd Stop-táblákkal tiltakoztak.
Az elnök új szövetséget keres, de a parlamenti számok ellene dolgoznak.
Bernardo Silva leginkább válogatottunk kontratámadásaitól tart.
Sokkoló figyelmeztetés, Európába érkezhet a háború.
Marad a változékony, nyárias időjárás.
Az MVM tizedik alkalommal rendezte meg az MVM ZENERGIA jótékonysági koncertet, amely idén először a Papp László Budapest Sportarénában kapott helyet.
Sokkoló figyelmeztetés, Európába érkezhet a háború.
Marad a változékony, nyárias időjárás.
A két magyar turistanővel szembeni csoportos szexuális erőszak Európa katasztrofális migrációs politikájának újabb bizonyítéka.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.