Xabi Alonso a Liverpool hat játékosát emelte ki, Szoboszlai is köztük van
Ma a BL-ben a három győzelemmel álló Vörösök a szintén veretlen Leverkusent fogadják.
Ma a BL-ben a három győzelemmel álló Vörösök a szintén veretlen Leverkusent fogadják.
A Vörösök a Bajnokok Ligájában kedden a Bayer Leverkusent fogadják.
A Vörösök ma 16 órakor a Brightont fogadják, honfitársunk kezd.
Kerkez Milos 2025-ben követheti a magyar válogatott csapatkapitányát az Anfieldre angliai hírek szerint.
Arne Slot szerint nem furcsa, hogy három napon belül másodszor játszanak a Brighton ellen a Vörösök.
A Liverpool sztárjának személyisége és a szövetségi kapitány jövője is szóba került az interjúban.
A Liverpool magyar futballistája csatárt játszott, helyzetei is voltak, de gólt így sem szerzett.
Kényszermegoldásként játszott hamis kilencest a Liverpool magyarja, de nem értékelték az erőfeszítéseit.
A Liverpool vezetőedzője szerdán a megszokottól eltérő poszton játszatta a magyar középpályást.
Most Andy Roberston teljesítményét kritizáják, nem alaptalanul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
És még csak szerda van! – írta a miniszterelnök.
Születésnapján köszöntötte a Fidesz frakcióvezetője a korábbi igazságügyi minisztert.
A főtitkár szerint a vizsgálat még folyamatban van.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.