Új bizonyítást indítványoz a körúti robbantó védője
Az első fokon életfogytiglanra ítélt Papp László védője szükségesnek tartja a tárgyalást, ám másodfokon általában csak a már meghozott elsőfokú ítéletet vizsgálják.
Az első fokon életfogytiglanra ítélt Papp László védője szükségesnek tartja a tárgyalást, ám másodfokon általában csak a már meghozott elsőfokú ítéletet vizsgálják.
A terrorcselekményért kiszabott ötéves szabadságvesztése kétharmadának letöltését követően feltételesen szabadult szír férfi jelenleg kiadatási őrizetben van hazánkban.
A szomáliai belügyminiszter közlése szerint a helyi biztonsági erők miután végeztek az al-Shabaab iszlamista csoport fegyvereseivel, részt vettek a terroristák által ejtett és élő pajzsként használt civil túszok kiszabadításában. A terroristák előző napi
Megkezdték a támadást a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) a kelet-szíriai Baghúz ellen, amely az Iszlám Állam terrorszervezet kezén lévő utolsó település ebben az országban – jelentették pénteken a hírügynökségek.
Egymillió dollárt ajánlott fel Washington annak, aki segít kézre keríteni Oszama bin Laden egykori terroristavezér fiát, Hamza bin Ladent – közölte az amerikai külügyminisztérium.
Az Irakkal szomszédos Deir-ez-Zór tartománybeli Baghúz település az Iszlám Állam terroristáinak egyetlen megmaradt területe.
Dzsihadista támadások miatt 2017 óta csaknem 2000 iskolát kellett bezárni három nyugat-afrikai országban; Burkina Fasóban, Maliban és Nigerben. Ez összesen több mint 400 ezer gyereket érint – közölte csütörtökön az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapj
Több mint 10 ember halt meg, egy hotel lángokban áll, és több épület is megsérült a detonáció következtében. A hatóságok egyelőre 20 sebesültről tudnak.
Több mint száz tálibbal végeztek az afgán biztonsági erők az ország több pontján végrehajtott katonai műveletek során – közölte az afgán védelmi minisztérium csütörtökön.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés – „Szűk keresztmetszetek felszámolása és az átjárhatóság fejlesztése a Budapest (Kelenföld)–Hegyeshalom vonalon”
Naftali Bennett: Izraelnek az elmúlt ötven évben most van legnagyobb lehetősége arra, hogy megváltoztassa a Közel-Kelet arculatát.
Szijjártó Péter: Legfőbb célunk most hozzájárulni azon nemzetközi erőfeszítésekez, amelyek célja a világ ismételt blokkosodásának megelőzése.
Az izraeli miniszterelnök véres megtorlást ígért.
A vita mindkét politikus számára kiemelt fontosságú, hiszen mindketten viszonylag újoncnak számítanak az országos politikában.
Példátlan, hogy főpolgármester-helyettes nélkül kezdődjön a munka.
A gépek Dublinból, Düsseldorfból és Prágából indultak Dubajba.
Csonka András a közösségi oldalán sürget összefogást, a színésznőnek ugyanis vérre van szüksége.
A szabad szemmel nem látható jelenséget Tápióbicskén kapták lencsevégre.
Jól látható, hogy hiába teljesítenek jól a tagjelöltek, mégsem megy előre a bővítési folyamat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.