Áder János aláírta a pedofilellenes törvényt
A sajtóban megjelent állításokkal szemben a törvény a 18 év felettiek vonatkozásában semmilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmaz.
A sajtóban megjelent állításokkal szemben a törvény a 18 év felettiek vonatkozásában semmilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmaz.

Elfogadta a spanyol parlament az új gyermekvédelmi törvényt, mely várhatóan júniusban lép életbe.

Nagy István elmondta, hogy az új bortörvény célja az adminisztrációs terhek csökkentése és az ellenőrzések hatékonyabbá tétele.
A baloldal nem támogatta a gyermekek elleni bűncselekmények szigorítását – írta közleményében a Fidesz.
A skót kormány törvénytervezetét jelenleg az edinburghi parlament igazságügyi bizottsága vitatja meg.
Varga Judit igazságügy-miniszter továbbra is azt vallja, hogy hallatnunk kell a hangunkat külföldön.

Az ülés hétfőn 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Balsai Istvánra történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Olyan információkkal hergelte az embereket az ellenzék a kulturális törvénymódosítással kapcsolatban, amelyek nem bizonyultak valósnak.

Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A házelnök napirendi javaslata alapján hétfőn az ülés a szokásosnál korábban, 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

1,2 milliárd euró folyik el migránsok segélyezésére a baloldali vezetés alatt.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.