Michelisz Norberték bajnoksága megszűnt, de a jövő így is izgalmas
Tizennyolc éves korszak zárul le a nemzetközi túraautózásban, de a Hungaroring szerepe megmarad.
Tizennyolc éves korszak zárul le a nemzetközi túraautózásban, de a Hungaroring szerepe megmarad.
Micheliszt volt csapata versenyzője lökte ki, Tassi Attila viszont kilenc helyet lépett előre.
Michelisz Norbert holnap a harmadik helyről rajtolhat azon a pályán, amelyen Niki Lauda megégett.
A koronavírus-járvány miatt átszabták a WTCR naptárát, Magyarország lesz az utolsó európai helyszín.
Bajnokként csak 13. lett idén a WTCR-ben a Hyundai autóversenyzője, aki őszintén nyilatkozott.
A WTCR tavalyi győztese pályafutása leggyengébb idényén van túl, a bajnoki cím egy 24 éves franciáé.
Öt év után először győzött a magyar Zengő Motorsport a legnagyobb túraautó-bajnokságban.
Sztrájkkal tüntet a Hyundai a WTCR szankciói miatt, a címvédő Michelisz Norbert sem áll rajthoz.
A Hyundainál kiakadtak az új szabályozáson, amely a magyar bajnokot a középmezőnybe vetette vissza.
Rekordszámú magyarral és új gumibeszállítóval indul a WTCR, a címvédő nehéz idényre számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.