
tűz

Szenzáció a leégett székesegyház
Az ólommérgezésről szóló pletykák látszólag sem a környéken élők, sem pedig a látogatók ingerküszöbét nem érik el. A rendőröknek viszont meggyűlik a bajuk a kirándulókkal.

Több mint 2 millió hektárnyi erdőt és legelőt semmisítettek meg a tüzek Bolíviában
Legkevesebb 2,4 millió hektárnyi erdő és legelő veszett oda a Bolívia keleti részét sújtó erdőtüzekben az elmúlt hónapban – közölte Santa Cruz megye környezetügyi minisztere.
Súlyos ellentmondásba keveredtek Gyurcsányék
Korábban leégett irodájukban állítólag megsemmisült könyvelésükre hivatkozva támadja a DK az ÁSZ-t, mert a szervezet a törvényben rögzítettek szerint kéri számon a 2018-as pénzügyi beszámolójukat.

Másfél napja ötszáz nagyméretű körbála ég Sárszentmihályon
Még mindig dolgoznak a tűzoltók a Fejér megyei Sárszentmihályon, ahol szombat reggel mintegy ötszáz nagyméretű körbála kapott lángra, s a kazal azóta is ég, izzik – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap a katasztrófavédelem honlap
Többen meghaltak egy Rio de Janeiró-i kórháztűzben
Eloltották az angyalföldi épület tetején keletkezett tüzet – videó
Tűz miatt kellett elhalasztani egy japán teherűrhajó indítását
Tűz ütött ki szerda reggel Tanegasima szigetén, Japánban, ami miatt el kellett halasztani a Nemzetközi Űrállomásra tartó teherhajó indítását.
Elhunyt egy férfi egy II. kerületi lakástűzben
Halálos tűzeset történt egy düsseldorfi kórházban
Legkevesebb egy ember meghalt és többen súlyosan megsérültek, mert tűz ütött ki a düsseldorfi Marien kórházban – közölték a tűzoltók kedden.
Fontos híreink
Újabb fejlemény, nem hagyja annyiban a Fidesz az agresszív tiszás képviselőnő ámokfutását

Cseh házelnök: A „Zelenszkij-junta” háborúba sodorja Európát

Ma hajnalban is mínusz 20 alá süllyedt a hőmérséklet, de most egy szokatlan helyen mérték a rekordot

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Röszkénél fogták meg az iráni csempészt, aki egy lengyel kocsival hozott volna Magyarországra hamis luxusórákat
Majdnem száz hamis óra volt nála.

Hétvégén is munkában volt a katasztrófavédelem – élőben az operatív törzs tájékoztatója
Sok ember életét mentették meg a hétvégén.

Magyar Péter embere, Petschnig Mária Zita Párizsban érvelt a migrációs paktum mellett
A helyi Tisza Sziget meghívására tartott előadást Kéri László felesége.

Hadházy is berúgta a kampányt: a követőitől kér pénzt az országgyűlési képviselő
Szerinte ez így van rendjén.
Külföldi híreink

Hatalmas támogatást kapott külföldről Orbán Viktor + videó
A miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak a nemzetközi politikai vezetőknek, akik támogató üzenetekkel álltak ki mellette.

Lángoló lakóházak Odesszában: újabb orosz dróntámadás rázta meg Ukrajnát
Az egyik kerületben az áramellátás is megszűnt, ami tovább növelte a káoszt.

Itt a brüsszeli terv a közös európai hadseregről + videó
Az uniós védelmi biztos úgy látja, a jelenlegi biztonsági helyzetre Brüsszel már nem tud hatékony válaszokat adni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Liverpool sikeredzője az Arsenalhoz igazolt, megkeserítheti Szoboszlaiék életét
Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.

Ha magasabb fizetést akar februárban, ezeket kell elintéznie
Közérthető tájékoztatóval segít a NAV.

A Napoli hőse a foci nagy igazságát hangoztatta, és odaszúrt az Internek
Az olasz bajnokság tavalyi idényének legjobbja tündökölt a milánói rangadón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

