Amikor Szalontát tönkretette a tűzvész
1847. áprilisában támadt tűzvész Szalonta módosabb lakosait is koldusbotra juttatta.
1847. áprilisában támadt tűzvész Szalonta módosabb lakosait is koldusbotra juttatta.

Kolontár, Devecser, Szajol, Ózd, Komárom és Ököritófülpös olyan települések, amelyek hallatán a legtöbbünknek azonnal brutális balesetek, természeti és ipari katasztrófák jutnak eszébe.

Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa szerint nincsenek véletlenek, a Notre-Dame tragédiája mögött sokkal mélyebb, lelki okok húzódnak.

Emmanuel Macron államfő egy hete, a Notre-Dame-ban pusztító tűz utáni napon elhalasztotta a sárga mellényesek követeléseit érintő újabb bejelentéseit. – Most nem ennek van az ideje – mondta akkor.

A Notre-Dame mindannyiunknak fontos keresztény szimbólum, vallási, kulturális jelkép, azt mutatja, kik vagyunk. Erőt és kitartást kívánunk a tűzoltóknak – hangsúlyozta állásfoglalásában a tárcavezető.
Krasznahorka vára környékének lakosai évente megemlékezési és egyben figyelemfelkeltési összejöveteleket, tiltakozási megmozdulásokat tartanak a 2012-es tűzeset évfordulójának napján.

Legfrissebb értesülések szerint legalább 69 ember életét követelte csütörtökre virradóra a Banglades fővárosában, Dakkában pusztító tűzvész.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.

Amikor a tudatosság elvesz az élményből.

Donald Trump egy évvel ezelőtt, november 5-én nyerte meg az elnökválasztást.

A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.