Szentkirályi Alexandra: Renge Zsolt hivatalosan is jelölt
Önkormányzati képviselőként már bizonyított.
Önkormányzati képviselőként már bizonyított.
A gyurcsányista Varju Lászlót hiába ítélték el háromszor, ismét indul a DK-s politikus.
Mindkét klub mindent megmozgat azért, hogy megszerezze a szerb Cukaricki védekező középpályását, a mali származású Sambou Sissokót.
Győri születésű a feltételezett elkövető.
Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.
A Kecskemét nem tudja azzal sem vigasztalni magát, hogy legalább pontszámban beérte az utolsó előttit.
Bárány Donátot nem érdekli a fájdalom, a már elkészült maszkjában ott akar lenni vasárnap a lila-fehérek elleni meccsen.
A Fradi akkori ukrán szakvezetője parádés sorozattal oldotta meg a problémát.
Újpestre látogatott a frakcióvezető.
A Fradi védője nem tulajdonít nagy jelentőséget a jelenlegi állásnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Napelemmel összekötve csökkenthető az üzemeltetés költsége.
Most is ugyanaz a cél, mint 2022 tavaszán.
A patrióta világ ismert alakjai lépnek színpadra Budapesten.
Az új mohácsi emlékhely nem a gyászról, hanem a jövőről szól.
A hazai futamára készülő spanyol világbajnokon a csapattulajdonos fia is átlépett.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.

Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.