Varju-ügy: kár volt
Az ellenzék MTVA-székházfesztiválján történtek miatt Varju pankrátorra kilencszázezer forint pénzbüntetést szabott ki a Fővárosi Törvényszék.
Az ellenzék MTVA-székházfesztiválján történtek miatt Varju pankrátorra kilencszázezer forint pénzbüntetést szabott ki a Fővárosi Törvényszék.
Nacsa Lőrinc: Egy ilyen helyzetben valamennyi közszereplőnek tennie kell a rémhírek terjesztése ellen.
Varju László szerint rossz az élelmiszerek és az üzemanyagok árának hatósági korlátozása.
A vád szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott az MTV egyik biztonsági őrének, valamint vesztegetni akart.
Hatalmi visszaélést emleget, amiért vádlott lett a baloldali országgyűlési képviselő.
Február óta beszédtechnika-órákra jár Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere. A havi 550 ezer forintos számlát a kerület lakói állják.
Jakab Péter tavaly még azt mondta: „Piszok nehéz volt azokkal leülni egy asztalhoz tárgyalni, akik ellen egyébként létrejöttünk.”
Egy névnapi bulira hivatkozva mentették ki magukat a baloldali politikusok.
Az államtitkár szerint az ellenzék Potemkin-szövetsége Gyurcsány Ferenc 2022-es visszatérését készíti elő.
Olyan helyeken is a 2010 előtti világ vezető politikusait támogatják, ahol új generációs jelöltek is indulnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.