Megszólalt a MÁV, miután úgy megverte egy utas a kalauzt, hogy mentőt kellett hozzá hívni
A vonat nem közlekedett tovább.
A vonat nem közlekedett tovább.

Három nagy személyszállító cég egy közös vállalattá olvad össze.

Komoly tervekkel készül a MÁV-csoport vezérigazgatója a következő évre.

Magasra szaladhattak a szemöldökök.

A MÁV csak a póráz és szájkosár használatát kéri.

Néhány Volánbusz menetrendje is módosul, de a MÁV-HÉV járatait nem érinti az óraigazítás.

Nagy port vert fel a kiskecske ügye, két nap alatt ért haza Keszthely mellől Solymárra.
A rendőrség tette ártalmatlanná a támadót.

A szigorú szabályok betartása és egy gázolásos baleset miatt maradt rövid időre vezető nélkül a szerelvény.

Több járatot is töröltek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A program Brüsszel háborús terveit finanszírozná.

Nagy bravúr volt!

Egyre több információ utal arra, hogy a Tisza Párt körül olyan ukrán üzleti és civil kapcsolatok jelentek meg, amelyek Ruszin-Szendi Romulusz rokonához és nemzetközi érdekkörökhöz köthetők.

Mindmáig sok rágalom, hazugság jelenik meg a püspökről.

Új drónelhárító egység jön létre.

A diplomáciai térben egyszerre zajlanak moszkvai és európai egyeztetések, miközben a fronthelyzet továbbra is feszült.

Az Európai Unió megállapodást kötött.

Vicces Facebook-bejegyzésnek indult, aztán valami egészen más lett belőle.

Az e heti telihold más lesz, mint a többi.

Kiiktatják a finanszírozási hiányosságokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.