Megvadult lányok
Vörös István a hazai kultrock első számú képviselője. Az énekes-gitáros-dalszerző több mint négy évtizedes pályafutásának 23 lemez, három DVD és a most megjelent önéletrajzi kötete is a része.
Vörös István a hazai kultrock első számú képviselője. Az énekes-gitáros-dalszerző több mint négy évtizedes pályafutásának 23 lemez, három DVD és a most megjelent önéletrajzi kötete is a része.
Idén megjelent a Paár Julcsi – Hangoló: Kerekerdő lemez, ami nemcsak családoknak szól, hanem pedagógusoknak is. Lehet belőle oktatási segédanyag, közös családi hallgatnivaló meg inspiráció is.
A Készíts tengeri szörnyet! című foglalkozáson műanyag hulladékból, zacskókból, flakonokból, kupakokból készíthetnek tengeri állatokat a gyerekek és szüleik.
Berecz Mihály, a fiatal magyar zongoristageneráció kiemelkedő egyénisége, tizenhat évesen mutatkozott be Kocsis Zoltán vezényletével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
A nemzeti ünnep alkalmából dzsesszkoncertek várják a közönséget augusztus 20-án az ingyenes Jazz 0820 eseményen, míg a swingkorszakot idézi meg az augusztus 30-án és szeptember 1-jén megrendezendő New Orleans Swingfesztivál a Művészetek Palotájában (Müpa)
Először látható Magyarországon az Opera Warriors című opera és táncjáték a Kínai Nemzeti Opera előadásában szeptemberben a budapesti Erkel Színházban.
Mennyire lehet vegyíteni a népzenét a dzsesszel úgy, hogy ne legyen erőltetett, és miért egy Ady-vers hozta lázba a széphalmi nézőközönséget? A 28. Zempléni fesztivál első napjain jártunk.
Főleg Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb látogató, Hollandiából 14-15 ezren érkeznek, de a leglelkesebb szigetlátogatók rangsorában a franciák, a németek és az olaszok is elöl járnak.
Miként az épp fél évszázados pályajubileum, úgy a 14. alkalommal hazánkban fellépő Bonnie Tyler tokaji koncertjének indulása is tartogatott nem éppen kellemes meglepetéseket.
A legérdekesebb a Parno Grasztban, hogy ugyan eredetiségük megkérdőjelezhetetlen, gyökereikkel csak tiszta forrásokba kapaszkodnak, de tulajdonképpen nem tradicionális cigányzenét játszanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nemzetközi média szerint a magyar miniszterelnök egyre fontosabb szereplője az európai jobboldalnak.
Az augusztusi adat végre kedvező folyamatokat mutat a fogyasztásban.
Irodalmi kategóriában továbbra is emlegetik a magyar írókat.
Huszárok vasparipán? Így kapcsolódik össze a jelen és a jövő.
Itt lehet élőben követni.
A biztonsági folyosó kialakításához rendőrségi segítség kellett.
A háborúpárti elnök, úgy látszik, nem foglalkozik Moszkva figyelmeztetéseivel.
Egy éve tört ki a háború a Hamász és Izrael között.
Odessza közelében egy hajó épp fegyvereket szállított volna az ukrán erők számára, a rakétacsapást a kirakodás pillanatában hajtották végre.
A 21 kiválasztott között van a magyar származású belgrádi érsek is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.