A helyzet a számítógépes játékok egyik legnagyobb fejlesztőjénél, Dél-Koreában sem rózsás – itt leszoktató táborokat alapítottak a játékfüggők számára.
A jelenség komoly problémát okoz Kínában is, ezért tavaly év végén törvényt hoztak arra vonatkozóan, hogy a 18 év alattiaknak 22 óra és reggel 8 óra között tilos online játszaniuk.
Az USA-ban pedig az Anonim Alkoholisták mintájára önkéntes alapú OLGA-programot (Online-Gamers Anonymous) indítottak, amely során a résztvevők egy 12 lépéses terápia segítségével próbálnak leszokni a gamingről.
Párhuzamos dimenziókban
A függőségre való hajlamot családi minták, bizonyos korai életesemények és a gének is előidézhetik. A kutatások rámutattak, hogy
az internetes játékok azért olyan vonzóak az arra fogékonyak számára, mert elűzik az unalmat, oldják a depressziót, a magányt és az önbizalmat is javítják.
A gamerek számára a legvonzóbb, hogy a virtuális világban sikereket érhetnek el, és itt azzá válhatnak, akivé csak akarnak. Eközben a való életben fizikailag és mentálisan saját maguk ellenségévé válnak, ugyanis a játékfüggőség kihat az alapvető életfunkciókra, és teljesen kizsákmányolja a szervezetet.
– A játékosok között kiugróan magas az egészségtelenül táplálkozók aránya, hiszen akár nyolc-tíz órán át ülnek a számítógép előtt étlen-szomjan, utána pedig egyszerre akarják bevinni az elmulasztott ételmennyiséget, ami igencsak megterheli az emésztőrendszert. Többségüknél gyakoriak a gerinc- és izomproblémák, továbbá a különböző szembetegségek is. Ezenfelül a rendszeres éjszakázás miatt állandóan kialvatlanok, ami hangulatzavarokat, depressziót, szorongást okoz. Tehát ez tulajdonképpen egy ördögi kör – hívta fel a figyelmet a szakember.
Ráadásul a játékfüggők sokszor elvesztik a pénzzel való helyes bánásmód képességét, ahonnan már csak egy lépés a kriminalizáció – sok kóros játékfüggő például illegálisan szerez pénzt online pókerre. Emiatt az összes addikció közül a játékfüggőségnek van a legnagyobb öngyilkossági kockázata, hiszen a veszteséget nem mindenki tudja feldolgozni.
Mit tehet a szülő?
A szülőknek nagyon szigorúan meg kell határozniuk a gyerek internethasználatának idejét és helyét. Ha például a lefekvés ideje 23 óra, akkor 22 óra után már nem szabad játszania, hogy le tudjon nyugodni a központi idegrendszere.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!