A Toyota elképzelései szerint ahelyett, hogy az autók menjenek az energiahordozóhoz, az üzemanyagot kellene közvetlenül a fogyasztóhoz vinni. Erre az elképzelésre egy szabadalmat is kidolgoztak, ami szerint megváltoztathatják a tankolás jelenlegi módját.
A találmány egy robotvezérelt tartálykocsi, amely hívásra érkezik, műholdas helymeghatározás segítségével megkeresi autónkat, majd feltölti azt a kívánt típusú (elektromos áram, gázolaj, benzin, hidrogén, autógáz stb.) és mennyiségű üzemanyaggal.
A szabadalom egy lehetséges okostelefonos kezelőfelületet is bemutat, de ugyanúgy elképzelhető az is, hogy az autó saját maga riasztja a szolgálatot, ha fogytán az üzemanyag.

Fotó: Pexels
A töltőpisztoly- vagy kábel csatlakoztatása a rajzok alapján akár automatikusan is történhet, bár ez az autók nagyfokú szabványosítását tenné szükségessé.
A szabadalom nem részletezi, hogy a tankolás menet közben vagy álló helyzetben menne végbe – valószínű, hogy az utóbbi, hiszen az üzemanyagszállító drónt így nem kell nagy sebességre képes hajtási- és vezérlőrendszerrel, valamint futóművel felszerelni.
Az eredeti cikket IDE KATTINTVA érheti el.
A gyár szerint az X-Bow GTX az eddigi leggyönyörűbb KTM
Pályanapokra illetve bizonyos versenyautónak ajánlja a KTM az X-Bow legújabb változatát, amelyet még februárban jelentettek be, de csak mostanra készültek el a fejlesztéssel. A GTX-nél a karbon vázszerkezetet egy FIA-jóváhagyással rendelkező bukókerettel kombinálják, homológ Recaro kagylóülést kap a vezető, szintén homológ hatpontos Schroth biztonsági övvel együtt. Tág tartományban állítható a hasított bőr karimával rendelkező kormánykerék, amellyel együtt mozog a digitális műszeregység is, a pedálok helyzete is állítható.
A normál X-Bow-val ellentétben itt nem a hidraulikus, hanem elektromos a kormányszervo, ez egyfelől könnyebb, másfelől állítható a rásegítés mértéke is. A saját tömeg mindössze 1048 kg, az Audi Sport mérnökei által felkészített 2,5 literes, öthengeres turbómotor teljesítménye végül 530 lóerő lett, a maximális nyomaték 650 Nm. A homológ 120 literes benzintankkal különösen nagy távolságot tud megtenni a KTM X-Bow GTX két tankolás (boxkiállás) között.