A start előtt 1,3 másodperccel halasztották el a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat egyik hajtóművének tesztjét kedden, annak meghibásodása miatt.

Folytatódik a káosz Budapesten, elindultak a Pride-párti tüntetők elfoglalni az Erzsébet hidat
A start előtt 1,3 másodperccel halasztották el a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat egyik hajtóművének tesztjét kedden, annak meghibásodása miatt.
A cég Twitter-üzenetében azt írta, hogy a teszt törlését az indítás előtt a Raptor típusú hajtómű automatikus rendszere idézte elő.
A nyolcas sorozatszámú Csillaghajó (Starship) üzemi próbáját a következő napokban végzik el – tették hozzá. A kísérletek célja, hogy terhelésnek tegyék ki az új rakéta egyes különálló elemeit.
Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vállalat vezetője azt mondta, hogy a rakéta a későbbiekben árut és embereket szállít majd a Holdra és a Marsra.
Musk azt szeretné elérni, hogy a Csillaghajó teljes egészében újrafelhasználható legyen. A SpaceX jelenlegi Falcon hordozórakétájának ugyanis csupán bizonyos, a Földre visszatérő fokozatait lehet ismételten bevetni.
Nem mindennapi felvétel: így néz ki egy pusztuló csillag
A harminc éve Föld körüli pályán működő Hubble űrtávcső húsz év különbséggel fényképezte le a Hen 3-1357 ködöt, népszerűbb nevén a Stingray Nebula csillagködöt. Ez a köd a Földtől 18 260 fényévnyi távolságra van – írja a bama.hu. Igazi ritkaság, ami a Hubble képén nyomon követhető: az öregedő, pusztuló csillag körüli „gázköpeny” szokatlanul gyorsan halványul.
A bal oldali képet még 1996 márciusában, a jobb oldalit pedig 2016-ban készítette a Hubble.
Mint kivételesen jól követhető, az 1996-os állapothoz képest a köd drasztikusan halványult, hullámos élei eltűntek.
– Ez a látvány nagyon, nagyon drámai és furcsa – mondta Martín A. Guerrero, a spanyolországi Granadában működő Astrofísica de Andalucía Intézet munkatársa.
– Tanúi lehetünk csillagköd szinte valós időben zajló átalakulásának. Korábban még nem láttuk ezt olyan tisztán, mint amit a mostani nézet nyújt.
Kutatók szemmel soha nem tapasztalt változásokat fedeznek fel az izzó nitrogén, hidrogén és oxigén által kibocsátott fényben, amelyet a köd közepén haldokló csillag robbantott ki.
Folytatódik a káosz Budapesten, elindultak a Pride-párti tüntetők elfoglalni az Erzsébet hidat
„Ostoba voltam” – a Bayern München sztárja a BL éjjeli botrányáról
Most kaptuk: rettenetes tömegbalesettel indult a reggel, lángokban áll a főút
Magyargyűlölet és zászlóégetés Szlovákiában: ennek következménye lesz!
A Klinika: így néznek ki ma a legendás sorozat szereplői
Kötelezték a XV. kerületi önkormányzatot a Szövőgyár utcai óvoda működésének felfüggesztésére
Magyar Péter a Tisza Párt győzelme esetén börtönbe fog kerülni
A Manchester United edzője örökre magával vinné az Old Trafford hangzavarát
Trump bejelentette a megállapodást Ukrajnáról
Orbán Viktor miniszterelnök Hont András műsorában válaszol a kérdésekre – kövesse nálunk élőben!
Nagy Bandó András legújabb eszement kirohanása sokat árthat Magyar Péternek
Íme a felkavaró videó, ami leleplezte Cseh Katalin velőtrázó hazugságát
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.