A járvány második hullámának kezdete óta működő online értékesítési és tanácsadói pult kísérlete – mely során online eladónál is lehet személyesen vásárolni – bevált, további üzletekben is várható az interneten keresztül bejelentkező munkatársak megjelenése – írja a kemma.hu.
Az Extreme Digital hibrid, online áruházon és offline üzleteken alapuló üzleti modellben a járványhelyzet miatt néhány hónappal ezelőtt szokatlan megoldást vezetett be a budapesti Nyugati pályaudvar közelében lévő üzletében. Ennek a bejáratának közelében egy ügyfélhívóra hasonlító terminál fogadja a betérőket, amelyen keresztül olyan munkatársak is tudnak segíteni az értékesítésben, akik számára a COVID-19 kiemelt egészségügyi kockázatot jelentene, ezért a járvány alatt nem tudnak személyesen dolgozni az üzletben.

Az online terminálon webkamera és mikrofon van felszerelve, amelyen keresztül
az otthonából dolgozó eladóval hasonlóképp lehet beszélni, mintha fizikai valójában a pult mögött állna.
A fekete pénteki és karácsonyi szezonban több, az otthonukból online platformon keresztül a bolti terminálra bejelentkező Extreme Digital-munkatársak egy-egy napon akár a boltba érkező vásárlók negyedét is kiszolgálták, ami jól jelzi, hogy a fizikai üzletben is bevált az online ügyintézés.
„Ez a projekt egy járványhelyzet alatti érdekes kísérletként indult, hiszen a vásárlóknak is biztonságosabb érzetet ad szakeladóinkkal beszélni és tudtunk munkát biztosítani azoknak a boltos kollégáknak is, akik a járvány alatt nem dolgozhattak a szokásos módon. Bár sok betérő vásárló még mindig meglepődik, amikor a terminál képernyőjéről egy élő ember szólítja meg, a visszatérő vásárlók közül sokan már rutinosan a terminálhoz mennek, ha nem áll előtte senki, mert tudják, hogy azon keresztül mindent tökéletesen elintézhetnek. Ennek nyomán a járványhelyzettől függetlenül azt tervezzük, hogy további szaküzleteinkben is bevezetjük az online terminálokat, hiszen ezeken keresztül bármelyik üzletünkbe »kapcsolhatunk« majd például egy hiteltanácsadó, vagy egy-egy termékkategóriához különösen értő kollégát”
– mondta el a Várkonyi Balázs, az Extreme Digital és az eMAG ügyvezetője.
Az otthonukból bejelentkező szakértők számítógépükről hozzáférnek az aktuális bolti készletekhez és képernyőmegosztáson keresztül akár meg is tudják mutatni a termékek webáruházas adatlapjait, vagy kiegészítőket is ajánlhatnak a vásárlóknak. A termékeket az üzlet pénztárában fizikailag is jelen lévő munkatársnál tudják kifizetni a vásárlók. A fejlesztések között már szerepel a bankkártya-terminál bevezetése, az így kifizetett terméket pedig az árukiadó pultnál rögtön át is tudja majd venni a vásárló – derül ki a cikkből.
Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy a pandémia fellendítette azt a tech-óriást is, amelyik eddig csendesen dolgozott a háttérben. Ki gondolná, hogy egy képmegosztó a kijárási korlátozások idején 100 milliónál több felhasználóval bővíti táborát? Íme, a járvány csendes nyertese a digitális iparban.