A 2020-as év hatásai nem csak a PC-s piacot és annak eladásait pörgették fel a távmunka, távoktatás révén, hanem minden jel szerint a táblagépek szektorát is. A Canalys elemzőcég szerint sosem talált még gazdára annyi tablet, mint 2020. negyedik negyedévében.
Az elemzők szerint 19,2 millió Apple iPadet vettek az emberek 2020 utolsó három hónapjában, ami éves szinten 40 százalékos emelkedés. 2014 óta nem fogyott ennyi iPad. A teljes 2020-as évben 58,8 millió iPad fogyott, 24 százalékkal több, mint 2019-ben.

Fotó: Pexels
A Samsung volt a piac második legnagyobbja, 9,9 milliós eladással, ami 41 százalékos növekedést jelentett. Éves szinten 31 millió tabletről és 40 százalékos pluszról lehetett beszélni a dél-koreai gyártónál.
A Huawei eladásai nem túl meglepő módon csökkentek, 24 százalékkal. Az Amazon és a Lenovo is megelőzte a riválisát, ezek a vállalatok ráadásul 54 és 125 százalékos növekedést produkáltak.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Ellenáll ütésnek, esésnek, víznek és sárnak ez az új tablet
Nehéz terepre tervezték
A Galaxy Tab Active3 MIL-STD-810H tanúsítvánnyal rendelkezik, így akár a legnagyobb kihívást jelentő munkáknál, extrém körülmények között is megállja a helyét. A tablet a továbbfejlesztett ütésállóságnak köszönhetően akár 1,5 méteres esésnek is ellenáll, az egyedi, gyári védőburkolatnak és az IP68-as por- és vízállóságnak köszönhetően pedig a kiszámíthatatlan kültéri viszonyok esetén is kiválóan alkalmazható.
A tablet nagy teljesítményű Exynos 9810 processzorral, 4 GB memóriával és akár 128 GB belső tárhellyel érkezik, így megfelel a mai digitális üzleti lét igényeinek, a MIMO-val ellátott Wi-Fi 6 pedig szupergyors kapcsolatot biztosít a nagyobb adatátviteli sebesség érdekében.
Hosszú élettartamú, cserélhető 5050 mAh kapacitású akkumulátora támogatja az USB és a POGO csatlakozókon keresztüli gyorstöltést, így a felhasználók tovább használhatják az eszközt a konnektortól távol is. Az olyan vállalkozások esetében pedig, ahol a tabletet csak egy adott, fix helyen működtetik, a Tab Active3 az „Akkumulátor nélküli üzemmóddal” lehetővé teszi, hogy a készüléket akkumulátor nélkül használják.