Több tucat táblagépet lopott az iskolából, lebukott
Vádemelés lett a vége.
Vádemelés lett a vége.
Újrahasznosítják a népszámláláskor használt eszközöket – tájékoztatott róla Maruzsa Zoltán államtitkár.
A Gartner piackutató szerint több mint négy százalékkal csökken a globális kereslet a PC-k, tabletek és mobilok piacán.
Hamarosan nem kell majd többé a Gépházban keresgélni a fontos funkciókat.
Jó hír az androidos táblagépek iránt érdeklődők számára: még az idén megkezdődik az új Tab forgalmazása.
A legutóbbi szivárgások konkrét ütemterveket is tartalmaznak, továbbá több termék létezését is megerősítik.
Számítógépre, játékkonzolra, vagy épp a tévé beltéri egységére is ráköthető.
Ennyi táblagépet még sosem tudtak egy negyedév alatt eladni a gyártók mint 2020 utolsó hónapjaiban.
A kormányrendelet által elkülönített uniós forrásokból ötvenmillió eurót fordítanak védőfelszerelések beszerzésére.
Hamarosan a táblagépeknél és az okostelefonoknál is egy teljesen új rendszerre állhat át a cég.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Újabb civilt vittek el.
Castel szerint a lengyel légtérsértés komoly figyelmeztetés a NATO-nak, Izrael katari csapása politikai üzenet is volt.
Ultramodern hajtómű és NATO-kompatibilis rendszerek vannak az új vasmadarakban.
Két férfi, egy lista és egy utolsó nagy kaland.
A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik.
A legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik. Erről Szijjártó Péter beszélt Münchenben.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
Ez nem semmi.
A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik.
A legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik. Erről Szijjártó Péter beszélt Münchenben.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.