Látványosan megelőzhette a japán konzolgyártó a vetélytársát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ráadásul a Microsoft új konzoljai közül az olcsóbbikból fogyhatott több – olvasható az Origo cikkében.

Forrás: ORIGO2021. 11. 18. 10:27

A vállalat állítása szerint idén szeptemberig a Sony 12,8 millió darab PlayStation 5-öt, míg a Microsoft olyan 6,7 millió Xbox Seriest adhatott el. Az összes gép iránt folyamatos a túlkereslet, így a számok alapján a Microsoftnál lehetnek súlyosabb gondok az előállított mennyiség terén. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a Microsoft mostanra világszerte átállította Xbox Series X hardverűre az Xbox Game Pass Ultimate előfizetés részeként elérhető felhős játékfuttató szolgáltatását, ez a projekt minden bizonnyal gigászi mennyiségű hardvert szívott el a konzolra váró gamerek elől.

További érdekesség, hogy az olcsóbbik Xbox Series S-ből több fogyhatott, mivel azt nagyobb darabszámban sikerült elérhetővé tenni, a piac pedig szivacsként szívta fel a készletet.

Az Ampere szerint az idei harmadik negyedévben a világszerte összesen 9,1 millió jelenlegi generációs játékkonzol talált gazdára: a Nintendó 3,91 millió Switchet, a Sony 3,42 millió PlayStation 5-öt, a Microsoft pedig 1,77 millió Xbox Seriest értékesített.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítókép: Pillanatkép a kontroller bejelentő előzeteséből (Fotó: Youtube)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.