Újabb informatikai úttörőtől kellett örök búcsút vennünk

Akkoriban senki nem hitt benne, hogy képes lehet rá, mégis ő lett az első Turing-díjas nő.

Forrás: origo.hu2020. 08. 14. 13:34
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világ első egerét elkészített William English után újabb az informatikában óriási eredményeket elért tudós halt meg.

A 88. születésnapján távozott Frances Allen a világ egyik első a számítástechnikával szoftvermérnöki szinten foglalkozott nő volt, a legnagyobb sikereit a programkódokat a számítógépek által közvetlenül értelmezhető, bináris formába öntő fordítóprogramok (compilerek) fejlesztése terén érte el.

A 2006-ban első nőként Turing-díjat kapott Allen a Michigani Egyetemen szerzett matematikából mesterfokozatot, ezután 1957-ben az IBM Research-nél helyezkedett el. Eredetileg Fortranban való programozásra tanította a cég munkatársait, ezután indultak a fordítóprogramokkal kapcsolatos kalandjai.

Az IBM Magyarország Kft. hazai központjának épülete
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Részt vett a cégnél az Alpha kifejlesztésében is, amely egy magas szintű kódtörőnyelv volt, és az amerikai hírszerzés által elfogott üzenetek feltörésében használt IBM 7950 Harvest számítógép megalkotásában. Ezután 1980-tól olyan másfél évtizeden át a párhuzamos programfuttatási koncepciók kutatása foglalták le.

Áttörte a falat, akkoriban senki sem gondolta volna, hogy egy nő képes lehet arra, amit ő elért– nyilatkozta Mark Wegman kollégája a The New York Times Allenről írt profiljában.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.