„Könnyű verseny nem létezik”

Korda Evelin mindössze huszonöt éves, de a neve már meghatározó minden amatőr terep- vagy akadályfutó-versenyen, sőt újabban a triatlon felé is kacsingat – olvasható a CsupaSport cikkében.

Forrás: CSUPASPORT2021. 07. 26. 18:43
null
Korda Evelin Fotó: Instagram Forrás: CSUPASPORT
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Gyerekkorom óta, amióta az eszemet tudom, aktívan sportolok, sok mindent kipróbáltam. Versenyszerűen úsztam, majd atletizáltam, később kézilabdáztam és kipróbáltam magam a kosárlabdában is – kezdi a történetét a Bécsben élő, gyógyszerészeti marketingesként dolgozó Korda Evelin, aki legújabban már a hazai és nemzetközi terepfutóversenyeken aratja sikereit.

– Be kell vallanom, sohasem szerettem futni, egyszerűen nem értettem, mi benne az izgalmas. Aztán, úgy öt évvel ezelőtt lassan elkezdtem kapiskálni.”

2016 májusában vett részt élete első akadályfutó-versenyén Visegrádon, ami teljesen elbűvölte. Mint mondja, az első perctől kezdve imádta a futás/ügyesség/erőnlét kombinációját, és rögtön felcsillant a szeme, jól is akart teljesíteni, mert érezte magában a motivációt, így sikerült is a legjobb tíz közé küzdenie magát.

Korda Evelin
Fotó: Instagram / CSUPASPORT

Pedig saját bevallása szerint nem készült a versenyre, sőt, fogalma sem volt, mi vár rá, de biztos volt benne, hogy képes lesz lefutni a rá váró hat-hét kilométert.

„Akkor azért már jártam futni egy ideje, miután felhagytam a kosár- és kézilabdával, futópadon is és terepen is szívesen edzettem, nyilván teljesen rendszertelenül, csak úgy bele a közepébe mentalitással, ami jólesett és lefárasztott – folytatta a Pécsről származó, de Sárospatakon nevelkedő amatőr futó, aki fiatal kora ellenére már rutinos versenyzőnek számít.

– Könnyű verseny nem létezik, minden egyes rajtvonalhoz maximális elszántsággal állok oda.

Vannak távok, amiket közel érzek magamhoz, ilyen például az egyik kedvenc versenyem, a Salomon Lindkogel Trail félmaratoni távja, amelyen tavaly októberben az első helyen értem célba.”

Az eddigi legnehezebb teljesítése a Schneeberg Trail (32 km, 2400 m d+) volt 2018 szeptemberében, mivel akkor még alig futott heti húsz-harminc kilométert. Oda még mindenképp szeretne visszatérni, mert úgy érzi, bőven hagyott magából a pályán. Az egyik legkedvesebb élménye pedig egy kutyás futóversenyhez köthető két évvel ezelőttről, ahol a női mezőnyben toronymagas diadalt arattak, és mindketten nagyon élvezték a közös futást. Az egyik legfrissebb élménye pedig élete első triatlonversenyéhez köthető.

„Tudni kell, hogy nincs spéci versenybringám, és úszni se járok közel tíz éve, így hatalmas élmény volt, hogy így is a harmadik helyen tudtam célba érni a korosztályomban

– emlékezett vissza. – Nagyon elkapott a hév, úgyhogy még vannak triatlonos terveim is. Konkrét álomversenyem egyébként nincs, de az a legfőbb célom, hogy minél több országot fel tudjak fedezni a hobbimnak köszönhetően, nagyon szeretnék eljutni a Golden Trail Series egyik állomására.”

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.