Ezzel a módszerrel használt, kinyúlt, itt-ott kopott vagy éppen lyukas ruhadarabjaink kelhetnek új életre lakásunk díszeként vagy korszerű ékszerekként.
Brutálisan nőnek a parkolási díjak Budapesten Karácsony és a Tisza Párt miatt - videó
Ezzel a módszerrel használt, kinyúlt, itt-ott kopott vagy éppen lyukas ruhadarabjaink kelhetnek új életre lakásunk díszeként vagy korszerű ékszerekként.
Jávorfi-Bognár Ágnes munkáját és egyben hobbiját is ezek a fonalak hálózzák be. Fő profiljába a különleges és modern nyakláncok, karkötők és fülbevalók tartoznak. Az ilyen egyedi tervezésű ékszereket nemcsak azért viselhetjük büszkén, mert környezettudatos szellemben készültek el, hanem azért is, mert szinte biztosak lehetünk benne, hogy nem fogjuk viszontlátni az utcán.
Ágnes elmondta, a fonalak előkészítése rendkívül gyors és egyszerű. A kiválasztott póló csíkokra vágását követően, a darabokat egy határozott mozdulattal meg kell húzni, így a két széle befelé gördül, ezzel tulajdonképpen leszegve önmagát. Ezek után már neki is kezdhetünk a kiválasztott termék elkészítésének különböző fonásokkal, csomózásokkal vagy horgolással. A tervező véleménye szerint ugyanis a tanulási folyamat során iránymutatással, később pedig önállóan is bárki el tudja készíteni ezzel a technikával a kívánt kosárkákat, ékszereket vagy virágtartókat. Előfordul, hogy egy-egy darab varrást is igényel, de a tapasztalatai azt mutatják, a tíz év körüli fiatalok már könnyedén elkészítik, némi segítséggel a kisebbek is sikerélményekkel gazdagodhatnak. Számukra viszont inkább azokat a darabokat ajánlja, ami tű és cérna nélkül is előállítható, hiszen rengeteg ilyen lehetőséget is biztosít ez a fajta kézimunka.
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!
A meditáció futással is megvalósítható?
Ha eddig azt gondolta, hogy meditáció csak lótuszülésben működik, ami viszont nem az ön világa, akkor most javaslunk valami mást. A sétáló meditáció bárki számára könnyen elsajátítható!
A meditáció lényege nem maga az ülés, ezért lehet jó választás a sétáló meditáció is. A meditáció egy szellemi gyakorlat, amellyel fejleszthető az öntudat. Az elme elcsendesítésével, megnyugtatásával elősegíti a fizikai és szellemi egészséget.
Jótékony hatásai: oldja a szorongást, javítja a közérzetet, növeli a koncentrációs képességet. A vérnyomást csökkentheti, a keringést fokozhatja. Segíthet a függőségek leküzdésében, valamint álmatlanság esetén is jótékony hatású. Mivel a meditáció során az a lényeg, hogy ne irányítsa a tudatát, csak megfigyelje azt, és ezáltal fedezze fel, élje meg a jelen pillanatot, ezért a gyaloglás tökéletes alkalom a gyakorlására. A sétáló meditáció ideális, ha egyébként is nehezére esik nyugodtan egy helyben maradnia. Nézzük, mit kell tennie!
Brutálisan nőnek a parkolási díjak Budapesten Karácsony és a Tisza Párt miatt - videó
Újabb videón Zelenszkij rendszerének kegyetlensége
Felbecsülhetetlen történelmi ereklyét talált a Kincsvadászok kereskedője
A Tisza Párt zöldbárója szerint „tényleg kell egy kijózanító háború a térségben”
A mákosguba-palacsinta két nagyszerű édesség házassága, amiért bátran szólhat a nászinduló
Kinek mi a fontos: a béke helyett Orbánnal foglalkozna a lengyel elnökség
A Liverpool és a Bayern München a tűzzel játszik, aminek rossz vége lehet
Liverpoolban csalást kiáltottak; új hírek a horrorsérülésről
Szokatlan helyről érkezett háborús figyelmeztetés Trumpnak
Itt a legújabb fejlemény Till Tamás ügyében!
Kossuth-díjas író szállt bele páros lábbal Orbán Viktorba, munkában a méregkeverők
Vádolom a teljes brit politikai elitet!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.