Nem felejtik a kommün mártírjait

Tárgyalásokat kezd a magyar és a csehszlovák külügyminiszter a jobb együttműködésért. A szlovák autonómiatörekvések megerősödnek a csehekkel szemben, a felvidéki magyarság pedig új választást követel. A román erdélyi miniszter lemond a magyarokat érő jogtalanságok miatt. Az 1919. júniusi ludovikás felkelés vértanú vezetőjének tiszteletére emléktáblát avatnak.

Lemberkovics az 1919. június 24-i ellenforradalom aktív résztvevõjeként vesztette életét.

Két nappal később a lap arról is ír, hogy a felvidéki magyarság új választásokat követel. „A magyar kisgazdapárt a napokban Léván nagygyűlést tartott, amelyen mintegy tízezer főnyi hallgatóság jelent meg. A nagygyűlésre tótok is nagy számban jöttek össze.” Dr. Mohácsy János elnöki megnyitójában elhangzik: „Magyar szívünk nem csonka, mint Csonka-Magyarország. Egész szívünkkel ragaszkodunk magyarságunkhoz. Ez nem irredentizmus.” A cikk szerint „követelték, hogy tartsanak új parlamenti választásokat és élesen bírálták a kormányzati rendszert. A gyűlést követő gazdabálon a leányok és ifjak magyar ruhában jelentek meg.”

Erdélyi fejleményekről tudósít a 8 Órai Ujság 21-én. A román távirati iroda hírét átvéve arról írnak, hogy Petru Groza erdélyi miniszter lemondott. „Groza Bukarestbe küldött jelentésében szigorú bírálatban részesítette az egész erdélyi román közigazgatást és azt mondta, hogy ha a közigazgatási hivatalnokok, a rendőrség és a katonaság, de különösen a Siguranca olyan eszközökkel dolgozik, amelyek megszégyenítik a cári Ochrana munkáját, akkor Erdélyben nemcsak a magyarok és a németek, hanem a románok is meggyűlölik a román uralmat, ami kiszámíthatatlan katasztrófához vezet. A rendőrség embereket tartóztat le az ügyészség hozzájárulása nélkül. Magyarok és románok kerülnek börtönökbe anélkül, hogy ellenük elfogatóparancs lett volna kiadva. A román törvényeket Erdélyre áthonosítani nem lehet, mert Erdélynek régi fejlett közigazgatása van és ha ebbe a finom szerkezetbe durván belenyúlnak, akkor minden tönkremegy. Groza különösen az üldözött magyarságot vette védelmébe és kikelt az ellen, hogy a magyarokat mindenféle képzelt összeesküvések miatt üldözzék.”

A lap arról is beszámol, hogy a tízmilliárdos román élelmezésügyi panamával kapcsolatban olyan szigorúan bizalmas jelzéssel ellátott leiratot intézett a bukaresti belügyminisztérium, amelyben a középosztály védelmére való hivatkozással elnéző magatartást kér az erdélyi prefektusoktól. „A rendelet, melynek tárgymutatója »a középosztály védelme« címen szerepel, az erdélyi megyék prefektusaihoz szól és egypár botrányos fegyelmi ügyre utal, melyet egy-két erélyesebb és európaibb prefektus indított kirívóan sarcoló alárendeltjei ellen. Ezekre utal a leirat és lelkére köti a prefektusoknak a kíméletes bánásmódot alárendeltjeikkel szemben, annál is inkább, mert ezek vannak hivatva Nagy-Románia eleddig teljesen hiányzó középosztályát a következő generációkban megalkotni.” A lap közli az indokolást is: »a középosztály létezése elsősorban bizonyos anyagi megalapozottságot feltételez, a jövő nemzedékek érdekében el kell nézni az alárendelt tisztviselők szabálytalan eljárását is – ha csak nyilvános megbotránkozást nem okoz«. A rendelet szerint „annál is inkább, mert hiszen a károsultak rendesen nem a nemzetfenntartó románság, hanem a magyarok és a magyarón zsidók köréből rekrutálódnak”.

Lemberkovics Jenő emléktáblájának avatása Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény

Lemberkovics Jenő századosnak, a ludovikás felkelés 1919 június végén mártíriumot szenvedett vezetőjének avatnak emléktáblát az óbudai Bécsi út 22. falán. A századosról, akit példátlan módon letartóztatása után a vörös őrség politikai biztosa azzal a felkiáltással lőtt le, hogy ha elveiről van szó, akkor párszáz hulla az nulla!, a Pesti Napló emlékezik meg 25-én. „Magyar vértanú emléktáblájáról hull le ma délután a lepel egy óbudai ház falán, ahol a vérbe fojtott júniusi ellenforradalom tiszta ideálokért hevülő hőse, Lemberkovics százados lakott. Két esztendeje, hogy a bolsevizmus rabláncaira vert nemzeti öntudat először emelte fel öklét a fojtogató rém ellen, s hogy szörnyű magányos harcában elbukott a becsület mezején. […] Az eszme, amelynek Lemberkovics százados bátor társaival együtt vértanúja lett, mindnyájunkat egyetlen közösségbe forrasztott össze […] megbonthatatlan egésszé az eddig szétszórt részeket, szemben álló osztályokat, az egymáshoz csikorduló rétegeket. […] Minthogy Lemberkovics századost az egész nemzet magának követeli, úgy a gondolat is, amelyért áldozatos vére elömlött, a nemzet összességéé.”

A Pesti Napló tudósít 26-án az avatóünnepségről is, amelyen Horthy Miklós kormányzót Belitska Sándor belügyminiszter képviseli, aki kijelenti: „Szent fogadalmat kell tennünk annak az erős magyar férfinak, aki fanatikus hittel állott a nemzeti eszme szolgálatába. Óhajtom, hogy erről a kegyeletes ünnepélyről mindnyájan azzal a szent fogadalommal távozzunk, hogy a haza érdekeiről sosem fogunk megfeledkezni.” A beszámoló úgy folytatódik: „Az óbudai apátplébános emelkedett hangú beszéde után a dalárda a Magyar Hiszekegyet énekelte el, majd leleplezték a fehér arany emléktáblát, amely a késő koroknak is hirdetni fogja: Itt lakott Lemberkovics Jenő honvédszázados, aki 1919. június 24-én Istenért és hazáért vértanúhalált halt.”