A magyar és a csehszlovák kormány megbeszéléseket folytat június második felében. A Pesti Hírlap 25-én értékeli a gróf Bánffy Miklós és Eduard Benes külügyminiszterek által vezetett tárgyalásokat. „Modern állam nem zárkózhatik el a szomszédaitól. Különben kárát vallja maga is, szomszédai is. […] Még nehezebb és károsabb az elzárkózás olyan országok között, minő Magyarország és Csehszlovákia, amelyek egymásra vannak utalva gazdaságilag. S hogy a háború befejezése óta egész mostanig elzártuk határainkat egymás elől, az csak annak sokatmondó bizonyítéka, hogy minő éles volt a politikai ellentét a két nemzet között. A most Marienbadban tartott tárgyalások megvetették az alapját, hogy gazdasági téren létrejöhessen a megállapodás. […] minden szomszédaink közül éppen a csehek azok, akikkel való gazdasági érdekeink a legintimebbek. A csehek kapták azokat a vármegyéinket, amelyek a legszorosabban voltak összefüggésben az Alfölddel. A felföld szorgalmas és ügyes, megbízható tót népe századok óta a délibb fekvésű mélyebb földön kereste és találta meg a maga kenyerét. […] Ez az összefüggés meg fog maradni ezentúl is, akárminő propaganda eszközökkel dolgoznának is ellene a cseh nacionalisták. A cseh nyelvet erőszakolhatják úgy a magyarnak, mint a tótnak a rovására akár az iskolában, akár az adminisztrációban, de azt semmiképpen sem érhetik el, hogy az Árva megyei talaj ne csak zabot és krumplit teremjen, hanem kukoricát és búzát is.”
Bánffy Miklós külügyminiszter a Pesti Hírlap 26-i számában úgy nyilatkozik: „Találkozásom Benes külügyminiszterrel további lépés volt azon az úton, amelyre elődeim a szomszédos gazdasági viszony kiépítésének szükségességét felismerve, annak idején léptek.” Szerinte a találkozó a dolog természetéből adódóan „nem jelenti ezeknek az eszmecseréknek a befejezését, hanem ellenkezően, újabb állomása annak az építő munkának, amelynek célja valamennyi érdekelt állam jogos igényeinek tekintetbe vételével Közép-Európa békéjének biztosítása.”
Zavargások a Felvidéken címmel 21-én a 8 Órai Ujság közli: „Azután a nyilatkozat után, amelyet Juriga Krakkóban a tótság autonómiájáról tett, a néppártnak az autonómia érdekében megindított agitációja rendkívül megerősödött. Több helységben zavargások is voltak. A tót nemzeti párt is közeledett a néppárt autonomista programjához és evvel meghiúsultak azok a reménykedések, amelyeket Prágában erre a pártra építettek.”