Megnyugodnak a kedélyek a királypuccs kísérletét követően. A Bethlen István vezette kormány és az ország megerősödve kerül ki a válságból, stabilizálja a helyzetét. A környező országok azonban nem mondanak le arról, hogy meggyengítsék a magyar állam pozícióit, nemzetközi reputációját. A 8 Órai Ujság november 8-án arról ír címoldalas vezető cikkében: „A szocialisták Csehországot fegyveres beavatkozásra akarják bírni”. Közlik: Kunfi Zsigmond magyar szociáldemokrata vezető, a vörös kommün egykori népbiztosa, Karl Renner, az első osztrák államkancellár és Matthias Eldersch vezető szocialista politikus november 3. óta „Prágában tartózkodnak, ahol állandó összeköttetést tartanak fenn Benes dr.-ral és mindkét nemzeti tábor szociáldemokrata vezetőivel. Politikai körökben azt állítják, hogy minden eszközzel azon vannak, hogy Csehországot fegyveres beavatkozásra bírják Magyarország ellen. Rámutatva arra, hogy a Habsburg-kérdés elintézése után most meg kellene buktatni a jelenlegi rendszert és Magyarországon ki kellene kiáltani a köztársaságot.”
Nemzetközi megítélésünk konszolidációjáról tanúskodik a budapesti brit nagykövetnek, Sir Thomas Hohlernek a Pesti Naplóban 8-án „A krízis elmúlt” címmel megjelent interjúja, amelyben azt írják: „A trónfosztó javaslat immár tövényerőre emelkedett, de a magyar kormánypolitikának a legközelebbi napokban megvalósításra váró legfőbb programpontjául még mindig azoknak a külpolitikai bonyodalmaknak a végleges megoldása tekinthető, amelyeket a királykérdés állított az események homlokterébe. Tudvalevő, hogy Szerbia és Csehország a detronizáló javaslat törvénybeiktatása dacára, e pillanatig még mindig nem rendelték el a demobilizációt.” A nagykövet kijelenti: „Azok az agresszív jellegű komplikációk, amelyek az elmúlt napokban Magyarország helyzetét külpolitikai szempontból kritikussá tették, ma már elsimultak. A krízis elmúlt és hiszem, hogy ma már egyre jobban közeledünk a dolgok végleges megnyugtató megoldása felé. Erre nézve, úgy mint eddig, ezentúl is biztosítékot nyújt a nagyhatalmak együttes intervenciója, valamint a magyar kormánynak az a korrekt magatartása, amellyel a kritikus napok folyamán a nagyhatalmak elismerését vívta ki magának.”
A Pesti Hírlap 10-én már arról számol be, hogy „A nagykövetek tanácsa elfogadta a magyar álláspontot a trónbetöltés kérdésében”. Mint közlik: „A magyar kormány az antanttal folytatott tárgyalások folyamán a királykérdés minden bonyodalmának elejét veendő, a következő javaslatot tette: A magyar kormány kötelezettséget vállal, hogy a magyar trón betöltése előtt érintkezésbe lép az antanttal és csak annak jóváhagyása után dönt véglegesen ebben a kérdésben. […] A nagykövetek tanácsa magáévá tette a magyar kormány álláspontját és ezzel a királykérdés végleg elintéződött.”
A Pesti Napló 11-én közli: „Gróf Bethlen István pozícióját megerősítették külpolitikai sikerei”. Arról adnak hírt, hogy a magyar miniszterelnök diplomáciai szereplése tetszést arat nemzetközi fórumokon. „Az a tény, hogy a nagy-entente a királykérdésben elfogadta a magyar kormány nyilatkozatát, amit rövidesen követni fog a kisentente leszerelése, nemcsak szaporította a miniszterelnöknek a velencei tárgyaláson, a portorosei konferencián, a nyugat-magyarországi kérdésben elért külpolitikai és diplomáciai sikereit, hanem olyan presztízst szereztek neki, hogy ma már a belpolitikai helyzet jövő alakulásának egyetlen biztosítékát az ő személyében látják.”
Mindezek kapcsán Bethlen István a Budapesti Hírlapnak nyilatkozik a 13-i számban. A miniszterelnök leszögezi: „A legutóbbi események a kormány külpolitikájában semmiféle változást nem idéztek elő. A királykérdés aktái lezárultak. Ma már csak a diplomáciai munka van hátra, s egy kötelezettség beváltása, melynek a királykérdésben űzött propagandaszervezkedés eltiltásáról és büntetéséről szóló törvényjavaslattal fog a kormány eleget tenni.” A környező országokkal is rendezni akarja a kapcsolatokat: „A szomszéd államokhoz való viszonyunk remélhetőleg mielőbb ismét normális lesz, s mihelyt a mozgósítási intézkedések, melyeket egyes szomszédaink életbeléptettek, megszűnnek, újból helyre fog állni a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok felvételének a lehetősége.” A nemzeti erők összefogásában látja a megoldást. „Az egységes párt megteremtésének szükségessége tekintetében sem változott a felfogásom, s meg vagyok győződve, hogy azok a fenyegető veszedelmek, melyek a legutóbbi események során oly leplezetlen nyíltsággal jelentkeztek, minden komoly hazafias érzelmű embert összefogásra és egységes építőmunkára fognak serkenteni.” A lehető legszélesebb alapokra kívánja helyezni a kormány politikáját. „Egyik legközelebb megvalósítandó célom a fölbirtokreform gyors végrehajtása, és magam veszem kezembe e reform sürgetését, s magam törekszem a gyors megvalósítás módjait megtalálni, mert e reform szociális jelentőségét a társadalmi osztályok megbékülése szempontjából kardinális fontosságúnak tartom.” A munkásság meggyőzését is hangsúlyozza. „A másik szempont, melyet a kormány a belső politikában mielőbb érvényesíteni óhajt, a munkássággal való viszonyának rendezése. Meg vagyok győződve, hogy a szociáldemokrata munkásság leszűrte az utóbbi szomorú évek tapasztalatait és saját sorsát az ország sorsától nem tudja különválasztani. A munkásság nem lehet ellensége a társadalom többi produktív osztályának. Együttes munkával kell valamennyi osztálynak az ország helyreépítésén fáradoznia. E cél érdekében meg fogom tenni a kezdő lépéseket és hajlandó vagyok minden méltányos kívánságot teljesíteni.”
Ezalatt a magyar–szovjet fogolycsere-egyezmény értelmében hazai kommunisták újabb csoportja indulhat útnak az Oroszországban túsznak tekintett és rendkívül rossz körülmények között tartott világháborús hadifoglyokért cserébe. „Elutazott a második kommunista-transzport Oroszországba” – írja a 8 Órai Ujság 11-én. „Tegnap este fél tíz órakor hozták át a kommunista-szállítmányt, 59 kommunistát a gyűjtőfogházból a Nyugati pályaudvaron felújított üres barakkokban helyeztek el. […] A vasúti kocsik ablakai rácsozattal fedettek. A kommunisták legtöbbjének rokonai, ismerősei jelentek meg és búcsúztak el tőlük a pályaudvaron. A hozzátartozók közül a külügyminisztériumban többen jelentkeztek és kérték, hogy ők is Oroszországba mehessenek, a külügyminisztérium azonban kijelentette, hogy mindaddig, amíg Szovjet-Oroszországból a beutazási engedély részükre meg nem érkezik, kiutazásuk nem lehetséges.” De van, aki meggondolta magát, s mégsem akarja elhagyni az országot. „Eredetileg hatvan kommunistát akartak elszállítani, de még tegnap este a gyűjtőfogház igazgatója előtt jelentkezett egy Brunner Sándor nevű jogerősen el nem ítélt, csupán bűnvádi eljárás alatt álló egyén, aki kijelentette, hogy nem akar Oroszországba menni, inkább itthon marad Magyarországon. Ilyképpen őt nem is szállították el.”
A Budapesti Hírlap arról is tudósít, hogy a pozsonyi Mária Terézia-szobrot, Fadrusz János alkotását szétverték egy magyargyalázó népgyűlés hatására. „Először a szobor két mellékalakjának lábát kalapácsütésekkel megvékonyították, s mikor a földön feküdtek, fejüket leverték. Azután a főalaknak, Mária Teréziának nyakára sodronykötelet hurkoltak és a teherautóhoz kötve a felső törzsét letörték, s a földönfekvő törzsnek a fejét, fejéről az orrát és száját letörték. […] A vitam et sanguinem és a milleniumra emlékeztető felírást is szétkalapálták.” Mindez a hivatalos szervek támogatásával történt. „A rendőrség a szoborrombolók munkájának megakadályozására még kísérletet sem tett, sőt a rombolás alatt a szobor körül állva és egy pár fiatalembert, kik nemtetszésüknek adtak kifejezést, letartóztatva, a rombolást nyíltan pártolták.” Kiderül: a csehszlovák köztársaság születésnapján, a nagy ünneplés egyik főöröme volt a szoborrombolás. A szobor romjait rendőrök őrizték, nehogy a magyarok emléket vihessenek magukkal. Arról is írnak, hogy az olasz konzul is odament, hogy a szétrombolt szobrot lefényképezze. „Az őr őt ebben megakadályozta, és fényképezőgépét el akarta venni, de az olasz konzult erre az őr bekísérte a rendőrségre.”
A pozsonyi Mária Terézia-emlékmű Fotó: Wikipédia
Petőfi Sándor szobra is veszélybe kerül. „A Pozsonyi Híradó jelentése szerint a csehek megkezdték a Petőfi-szobor lebontását is. A szobor köré állványt emeltek, amelyről kötelek segítségével eresztik le a megbontott szobor egyes részeit. A szobor sétatér felőli részéről már több nagyobb darabot bontottak.”
A pozsonyi dómban is zajlik a vandalizmus. „A dóm templomban is most folyik az egyes oltárokon, illetve ablakfestéseken ama rég meglévő díszítéseknek az eltávolítása, amelyek a magyar királyságra emlékeztetnek.”
