A lezajlott romániai választások ― amelyen nem engedték a magyar nemzetiségű jelölteket indulni ― anomáliáiról, magyarokat sújtó visszaéléseiről ír a 8 Órai Ujság március 15-én. „Hogy ez a választás milyen terrorral és megfélemlítéssel folyt le, annak ékes bizonysága az, hogy mindössze egy magyar képviselőt és egy magyar szenátort választhattak meg az erdélyi magyarok.” Kiáltványban hívják fel a figyelmet a helyiek a diszkriminációkra, súlyos jogsértésekre. „Három évi példásan fegyelmezett önmegtartóztatás és hangosan vádló hallgatás után fejedelmi hívó szóra egységes, ünnepélyesen lelkes megnyilatkozása virágzott ki egy népnek, hogy jogaival élni akar. Megmozdulásunk halálra ítéltetett. Ítélő bíráink, kik bírói hatalmukat úgy szerezték és akiknek Románia népeinek népakaratához semmi vonatkozásuk nincsen, az ország magyar képviselő- és szenátor-jelöléseit a szemérem leghalványabb jele nélkül visszautasították. Királyi meghívóval a kezünkben ajtót mutattak nekünk! […] A tényállás leírásához kötetek kellenek. Az ország mai helyzetét jellemezni e helyen nincsen módunkban. De nincs is idő rémregényeket írni és olvasni. Azt a helyet, ahonnan a magyar képviselő és szenátor ki van zárva, nem tekinthetjük országgyűlésnek.” A román sajtó is kritikusan szemléli a történteket. A 8 Órai Ujság hozzáfűzi: „A Pátria című lap közli a román büntetőtörvénykönyv megfelelő szakaszait, hogy milyen büntetés jár a jelöléseknél elkövetett csalásokért és erőszakoskodásokért. […] a törvényszakaszokra való hivatkozással a nemzeti párt megtette a bűnvádi feljelentést a prefektusok és választási elnökök ellen, akik tömegesen követtek el törvénytelenségeket.”
A Pesti Hírlap március 16-án ugyanezt a témát viszi tovább. „Egyetlen egy szomszédunk sem tartotta meg a trianoni szerződés ama határozatát, mely a kisebbség jogát respektálni parancsolja, Bratianu azonban világrekordot ért el a kormányterrorral és a választási visszaélésekkel. A legutolsó erdélyi választásokon nemcsak a magyarságot, hanem a függetlenül gondolkodó erdélyi románokat is elnyomták, s a választások eredményét egyszerűen meghamisították. Így sikerült a bukaresti kormánynak 369 választókerületből 261 mandátumot nyerni, s az ellenzéknek összesen 95 képviselője juthat a parlamentbe.” Az erdélyi románokat szintén felháborították az események: „a bukaresti kormány hallatlan erőszakosságát most már az erdélyi románság vezetői leplezik le és kürtölik világgá. Az erdélyi román nemzeti párt magához Ferdinánd királyhoz fordul és Maniu Gyula táviratozza meg a román királynak, hogy »Az erdélyi és bánsági választások napja gyásznap és nemzeti szégyennap lett«, s hogy Goga Octavian, Petőfi román fordítója ki is bukott a választásokon. A bukaresti erőszak leszorította a közpályáról nemcsak a magyarságot, hanem az erdélyi románoknak igen sok értékes és becsületes tagját, akik most a bukaresti elnyomatás korszakában elgondolkozhatnak afölött, mennyivel jobb lett volna az erdélyi románoknak teljesen összeforrni a magyarsággal. És elgondolkozhatnak afölött, hogy az összes magyar kormányok mennyivel jobban tisztelték a román nép szabadságát, mint a bukaresti kormány.” A lap önkritikusan elismeri, hogy a magyar időkben nem volt mindenhol tökéletes a nemzetiségi vidékeken a közigazgatás, de „az az anarchia és panama, amit a román közigazgatás vitt be a Magyarországtól elhódított területekre, oly nagymérvű, hogy már az erdélyi románság is hangosan lázad ellene. Egyformán üldöznek a megszállott területeken magyarokat, románokat, tótokat, németeket, ruténeket, horvátokat és vendeket. Ez a sok üldözés még összehozhat bennünket valaha.”
Octavian Goga Fotó: Wikipédia
Magyarellenes mozgalmakról számol be Ausztriából is a Pesti Hírlap március 17-én Bécsi kakaskodás címmel. „Diákok vonulnak föl a bécsi körutakon és utcákon, s a márciusi szél idáig sodorja kiáltásukat: Le a magyarokkal! […] Miért e csinnadratta és hűhó? Az antant határmegállapító bizottsága most vonja meg a magyar-osztrák határt, s amint Millerand a kísérőlevelében annak idején kifejtette, él azzal a jogával, hogy belátása szerint azonnal orvosolja a kiáltó igazságtalanságokat, melyek a történelemben úgysem állhatják meg helyüket. Kormányunk ― természetesen helyesen ― bejelentette igényét több nyugat-magyarországi falura és községre. Erre az osztrák politika, mely mindig néger-gyarmatként kezelte országunkat, talmi fölháborodással, jól színlelt meggyőződéssel a velencei megegyezésre hivatkozik, mely csak Sopronra és környékére vonatkozott, s a saint-germaini szerződésre, melyet ő kötött az antanttal, azzal érvelve, hogy ebben a határmegállapításról szó sem volt.”
Országszerte megünneplik Március 15-ét. A Pesti Hírlap „A szabadság napja” című összeállításában tudósít a rendezvényekről. „Hazafias lelkesedéssel ünnepelte meg ma a főváros és a vidék a szabadság születésének napját. A fővárosban a házak lobogódíszt öltöttek, s délután ünnepiessé tette az utcákat az üzleti forgalom megszüntetése is. Az iskolák ifjúsága és az egyesületek tagjai kokárdás, nemzeti lobogók alatt vonultak az ünnepségek helyeire: a Vigadóba, a Múzeum-kertbe, a Szabadság tér irredenta szobraihoz, a Petőfi-szoborhoz, s virágot hintettek a szobrok talpazataira. Délelőtt tíz órakor ünnepi mise volt a budavári koronázó Mátyás templomban, a hatóságok vezetőinek részvételével.” Az újságírótestületek is megtartják a megemlékezéseiket az Otthon Kör dísztermében, amelyen Dr. Kun Andor ünnepi szónokként a sajtó helyzetét elemzi. Kifejti, hogy a sajtószabadságnak „két igazi ellensége van: az üldözés és a hivatásával visszaélő sajtó, amit nem is tart sajtónak, csak a sajtó csökevényének, fattyúhajtásának, parazitájának, csak zugsajtónak.” Úgy fogalmaz: „A sajtó szabad, de verjük ki magunk közül furkósbottal a sajtó cédáit. […] Soha el ne távolodjunk a nemzeti eszmétől, az integer Magyarország gondolatától, az emberiességtől és a haladástól.” Figyelmeztet, hogy ne szabad elfelejtkezni Kemény Zsigmond mondásáról, miszerint A magyar sajtó csak magyar lehet, s Deák Ferencéről sem, hogy Soha ne hazudj! Hoitsy Pál, az Otthon Kör vezetője arról beszél: „a sajtószabadság megvédésének , megtartásának és kivívásának harcában egységesnek kell lennie az újságírók egyetemes társadalmának.”
