Az IMF két másik, az Európai Központi Bankok Rendszerének részvételével megvalósított megoldást is javasolt. Az egyik szerint az euróövezeti központi bankok bevonnák a tulajdonukban lévő befektetési célú, mintegy 12 milliárd eurónyi görög állampapírt az adósságleírásba. A másik szerint az EKB mondana le a kötvényvásárlási programjának keretében vásárolt görög állampapírok utáni árfolyamnyereségéről.
A tárgyalást jól ismerő forrás szerint az előbbi megoldás nagyobb támogatottságot élvez, mivel az EKB továbbra is elkötelezett a költségvetési és monetáris politikák szétválasztása mellett. A frankfurti székhelyű bank amellett érvel ugyanis, hogy az általa birtokolt 40-50 milliárd eurónyi állampapírt a monetáris politika átviteli mechanizmusának hatásfokát javítani hivatott (SMP) programjának keretében vásárolta.
Az első változat, a központi banki befektetések leírása azonban a görög kormány és az egyes intézmények közötti tárgyalások eredményeként zajlana azt követően, hogy a magánbefektetői adósságleírás megtörtént volna.
A forrás szerint az euróövezeti pénzügyminiszterek elkötelezettek a csomag hétfői lezárása mellett. Sikertelen tárgyalások esetén ugyanis a magánbefektetői adósságleírás nem zajlana le március 20-ig, amikor is 14,5 milliárd eurónyi államkötvény jár le.
Az IMF szakértői elmondták hétfőn: a szervezet arra számít, hogy a görög gazdaság az idén 4,3 százalékkal esik vissza, 2013-ban stagnál, majd 2014-15-ben rendre 2,3 százalékos és 2,9 százalékos növekedést ér el.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!