Bevált az új struktúra

Az új struktúra hatékonyabb hatósági ellenőrzéseket tett lehetővé Pest megyében.

LR
2012. 05. 31. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egy évvel ezelőtt létrejött közigazgatási struktúrában a három különböző hatóság szakemberei a közös ellenőrzések mellett átfogóan vizsgálják a jogszabályok betartását. Az utóellenőrzések azt igazolják: kezd meghonosodni az önkéntes jogkövető magatartás a vállalkozásoknál – közölte a kormánymegbízott. Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója szerint is hatékonyabb az összehangolt ellenőrzési rendszer. Elmondta azt is: tavaly a hatóságukhoz került az Európai Fogyasztói Központ magyarországi felügyelete, és az Európai Unió a napokban kiválóra értékelte a központ múlt évi munkáját.

A veszélyes termékek kiszűrésében a magyar fogyasztóvédelmi hatóság élen jár az Európai Unióban, tavaly a veszélyes termékek adatbázisáról kiadott jelentés szerint Magyarország a harmadik helyen végzett a bejelentések számát tekintve, az idén az első negyedévben pedig a második helyen áll – közölte Pintér István.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.