Fennakadás nélkül múlt ki az 1-es terminál

Nem okozott fennakadást a forgalomban, hogy kedden előreláthatólag öt évre bezárt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. terminálja – közölte a Budapest Airport. Szerdától már valamennyi légitársaság a 2. terminálról közlekedik.

WA
2012. 05. 30. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A repülőteret üzemeltető társaság kedden azt közölte: a nemzeti légitársaság megszűnése, valamint a tavalyi 330 százalékára emelt telekadó olyan pénzügyi helyzetet teremtett a repülőtér üzemeltetője számára, hogy nem maradt más választása, mint egy drasztikus költségcsökkentési program bevezetése. Ennek részeként történt a repülőtéren a dolgozók csoportos létszámleépítése, az idei évre tervezett, mintegy 10 milliárd forintnyi beruházás leállítása és az 1-es terminál bezárása.

A Budapest Airport szerdai közleménye szerint a reggel 6 és 7 óra közötti időszakban 9 diszkont és 2 hagyományos légitársaság gépe indult, összesen 1780 utassal a 2. terminálról.

A Budapest Airport kedd este indította és fogadta az utolsó járatokat az 1. terminálon, ahonnan az utolsó induló gép a Germanwings stuttgarti járata volt, míg az utolsó érkező repülő a Wizz Air W6 2342-es járatszámú római járata volt, amely 23.48-kor állt be az épület elé. Az utasok távozása és a csomagok kirakodása után a gépet átvontatták a 2B terminál forgalmi előterére.

A „régi” repülőtéri forgalmi előtér betonján csak a teherszállító repülőgépek (cargo), valamint a magánkisgépek és a business jetek maradtak az úgynevezett GAT (General Aviation Terminal) terminálon.

A Budapest Airport az 1. terminált lezárta a nagyközönség előtt, csak a megszűnt kereskedelmi egységek munkatársai pakoltak az épületben, a megmaradt készleteket szállították át a 2. terminálon lévő raktárakba vagy vissza a telephelyre, valamint elkezdték a bútorok, a vendéglátóhelyek berendezéseinek leszerelését.

Végleges hibernálás

A tervek szerint június végére az 1. terminált végleg „hibernálják”, az épületet a rendőrség és a repülőtér alkalmazottai őrzik, kordonnal zárják körbe, a minimálisan szükséges fűtés-hűtés-szellőztetés mellett lesz rendszeres karbantartás és takarítás is. Az épületet és berendezéseit olyan állapotban tartja a Budapest Airport, hogy a terminál – szükség esetén – akár két-három héten belül újra indíthat és fogadhat utasokat és repülőgépeket. A repülőtéri cég becslései szerint négy-öt éves kényszerszünet következik az 1. terminál életében.

A Ferihegyi 1. terminált 1939-ben tervezte ifj. Dávid Károly, azonban a félig kész épület 1944-ben romba dőlt a légitámadások miatt. A háború utáni újjáépítésben az eredeti tervek alapján állították helyre a terminált, amelyet 1950. május 7-én adtak át a forgalomnak.

A 2A terminál átadása, 1985 októbere után a külföldi légitársaságok maradtak az 1-esen, a Malév az új épületet használta. 1998 decemberében a 2B terminált is átadták a forgalomnak. 1999 májusától a koszovói albán–szerb konfliktus miatt a Jugoszlávia elleni légitámadások idejére a NATO-hadműveleteket támogató amerikai Ohiói Nemzeti Gárda KC–135-ös légi tartálygépei állomásoztak az 1. terminál előterén.

2003 és 2005 között az eredeti tervek szerint újították fel az 1. terminál épületét, amelyet a szárnyak között két modern indulási és érkezési épületrésszel egészítettek ki. A Budapest Airport végül 2012. május 29-én kényszerült az 1. terminál bezárására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.