Markóné Nagy Krisztina növényvédelmi zoológus felhívta a figyelmet arra, hogy Veszprém megyében nem mondható általánosnak a főként az őszi búzát és az őszi árpát sújtó megbetegedés (Dreschlera spp.), ugyanakkor a kórokozó kezelést igényel, mert a csapadékos időjárás tovább segíti a terjedését.
Az igazgatóság szakembereinek májusi észlelése alapján az őszi árpát a vetésfehérítő bogár is megtámadta, a kártevő a melegebb napokon nagyobb számban telepedett be a gabonatáblákba. Több területen a szárazság miatt megkezdődött az alsó levelek sárgulása. Hangsúlyozta: a megfigyeléseik nem reprezentálják a megye egészét, de szeretnék felhívni a gazdálkodók figyelmét a megfelelő védekezésre. A megyében csaknem 7000 hektáron termesztenek árpát.
Elmondta: Veszprém megye több borvidékén erős atkakártétel tünetei láthatók a szőlőültetvényeken, amelyeket a szakemberek már a rügypattanás óta tapasztaltak. A szabad szemmel nem látható kártevő ellen a szőlőt kezelni kell, a tőke korától függetlenül. A gesztenyefáknak komoly problémát okoz a vadgesztenyelevél-aknázómoly (Cameraria ohridella). Több önkormányzat a belterületeken permetezéssel védekezett ellene, azonban sok helyen nem sikerült ezt időben elkezdeni, ott várható a lombozat károsodása – jegyezte meg.
Balatoni körkép 3.
