A januárban átvett kórházak esetében már bekérték az adatokat, s előreláthatólag két hónapon belül sor kerül a kiírásra – írja a lap hétfői számában a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) tájékoztatására hivatkozva. A GYEMSZI mint fenntartó úgy számol, hogy az eddigi árnál átlagosan 15-20 százalékkal olcsóbban szerzi majd be így az intézmények számára az áramot.
A lap emlékeztet arra: kilenc, az ország különböző pontjain működő kórház 2010-ben szintén átlagosan 15 százalékos árcsökkenést ért el a villamosenergia-szolgáltatók közös versenyeztetésével.
Ismert, Szócska Miklós államtitkár az intézményrendszer átalakítását indokolva az előnyök között említette a közös beszerzések révén elérhető megtakarítást. Mint a Magyar Kórházszövetség XXIV. kongresszusán elmondta: a földgázt, az áramot és a gyógyszert is egységes közbeszerzési eljárás keretében szerzik majd be. Az a cél – fogalmazott –, hogy mindennek nyomán a leghatékonyabban működő költségvetési szervezet jöjjön létre, és az ágazat annyival több forráshoz jusson, amennyit meg tudunk takarítani.
Trump megint csavart egyet a vámokon – az EU-nak haladékot adott, másokat már büntet
